* 3. évad; 32. rész - Visszaemlékezés; 2.4, Tündérmesének álcázott rémálom *

 Elég béna rész, de beletartozik a történetbe, és ma hoztam, szóval elmegy :D Olvassátok <3 ^^

Justin előtt aludhattam el, mert folyamatosan hallottam azt a halk szuszogást. Nem aludt el... Akkor másképp veszi a levegőt, ezt megfigyeltem.

Reggel már nem találtam magam mellett, a telefonom viszont ott volt az éjjeliszekrényen, és meg volt nyitva egy Justinnak címzett levél, amibe valamit beleírtak. Én nem is írtam Justinnak... És nem is akartam.
Megdörzsöltem a szemem, és felvettem a telefont, és elkezdtem olvasni. A képernyő még világított, nem rég írhatták.
Elmentem. Sajnos sok dolgom van. Találkozunk ebédnél <3
Általában evvel a szöveggel hagyott magamra. Kezemben a telefonnal hanyatlottam hátra, és felnyögtem. Felhúztam a mellkasomig a takarót.
Sokáig csak feküdtem, és addig gondolkoztam, mire újra elkezdtem bőgni. Felültem, jobb csuklómmal letöröltem könnyeimet, majd kiszálltam az ágyból. Felkaptam a ruháimat, és bevonultam a fürdőbe. A langyos zuhany megnyugtatott, de közben annyira zaklatott voltam, hogy igazából nem tudtam teljesen lenyugodni. Ja és az is a tegnap estére emlékeztetett, hogy a tükörben láttam, hogy a testemen elszórtan egy-két sötétebb folt éktelenkedik.
Muszáj magamban tartanom ezt a dolgot. Majd elmondom neki ebédkor... Vagy a koncert előtt. Vagy valami.
Ebédig nekem is volt dolgom. Lementem a boltba, szereztem hozzávalókat az ebédhez, majd miután készen lettem az ebéddel - kis híján már dél volt -, megterítettem. A hálószobában is összepakoltam, a cuccaimat amik nem voltak benne a bőröndben bepakoltam, ugyanis holnap már megyünk is tovább. Vagy már ma este.
Justin 12:27-re ért haza - igen, figyeltem az órát, már aggódtam is, merre lehet. Sosem késett 10 percnél többet. És most mégis...
- Szia! - mondtam kissé megkönnyebbülten, mikor belépett a házba, és lerakta a táskáját, és a sapkáját. Átkarolta a derekamat, majd lehajolt, és egy puszit nyomott a számra.
- Hmm, szia! - mosolyodott el. - Farkas éhes vagyok, mi a kaja? - kérdezte, és máris elengedett, és besietett a konyhába. Megforgattam a szemem, de közben elfogott a nyugtalanság. A tegnap este után érdemelnék egy kis törődést, nem?
Már nagyban evett, mikor beléptem én is, és leültem vele szemben. Egy kukkot sem szólt, lekötötte az ebéd. Nagyot nyeltem, majd én is enni kezdtem. Borzasztóan keveset ettem, ez még Justinnak is feltűnt - végre valami ami megragadja a figyelmét magán kívül is.
- Hé, minden rendben van? - simított végig mutatóujjával arcomon, majd felállt, és letérdelt mellém.
Felsóhajtottam, és lehajtottam a fejem.
- Nem... Nincs semmi baj. - nyögtem ki végül a csöppet sem hihető tiltakozást.
- Látom, rajtad, hogy van! - mondta kissé aggódva. - Nekem elmondhatod! - tűrte fülem mögé kósza fürtjeimet.
- Pont ez a baj. Már úgy érzem, hogy nem tudom... - motyogtam.
- Hmm? Ez most nem értem. Magyarázd el!
- Justin! - csattantam fel, és kezét eltoltam arcomról. - Neked nem tűnt fel, hogy ma reggel óta másképp viselkedsz?
- De, feltűnt. - válaszolt egyből. - De ahogy nézem, nálad sincs rendben valami.
- De figyelj... Miért viselkedünk másképp? - kérdeztem fojtott hangon.
- Talán a tegnapi miatt? - forgatta meg a szemét. - Ez... a helyzet... Elég új nekem. - mondta bizonytalanul.
Élesen szívtam be a levegőt. Még neki új...!
- Várj... Te mondani akartál nekem valamit este! - jutott eszébe.
Arcom elkomorult. Bárcsak ne említette volna!
- Én nem emlékszek ilyenre. - füllentettem, és reméltem nem látszódik rajtam, hogy hazudok. És most szerencsére nem látszott, mert nem követelte az igazat, csak vállat rántott, és felállt.
- Most viszont mennem kell. - mondta kissé mereven.
- Hová mész? - kaptam el a kezét. Tekintetem elől kitért, és akadozva megszólalt.
- Csak... próbánk lesz. Ilyen főpróba-féleség. - mondta halkan, kibámulva az ablakon.
- Én is mehetek? - kérdeztem, és nagyot nyeltem. Ha itt nemet mond, akkor kezdhetek nyugtalankodni.
- Ha akarsz. - rántott vállat, de láttam rajta, hogy kissé ideges. - De nem muszáj. Úgyis uncsi lesz az egész.
Elmosolyodtam.
- Engem érdekel. - rántottam vállat.
- Remek... - színlelt lelkesedést, majd felhúzott a székről. - Mehetünk? - kérdezte, és megfogta a kezem.
- Persze. - mosolyogtam rá, és én már indultam is előre.

A 'próba' nem is bizonyult olyan uncsinak. Justin a szünetekben el-el tünedezett, így elindultam megkeresni. Kérdezősködtem - főként a táncosoktól -, hogy látták-e. Antonio volt szíves útbaigazítani. Az öltözőjébe látta bemenni.
Így hát gondoltam megkeresem az öltözőjét. Hosszú séta volt, de megérte. Bekopogtam, de gondoltam, mivel a hivatalosan barátnője vagyok, bemehetek így is. Kinyitottam, de amint megláttam Justint, úgy éreztem, bárcsak ne mentem volna be.
A fejemet oldalra döntöttem, és csak úgy lazán rákérdeztem:
- Ő ki?
Fel sem fogtam mi történt, és ki az aki az ölében ül, megdermedve, miközben engem bámul.
- Selena. - felelt sokkosan Justin. Hirtelen megrázta a fejét, és próbálta gyengéden lelökni magáról a lányt, de az belekapaszkodott a nyakába. - Figyelj, Luce, hadd magyarázzam meg!
- Nincs mit... úgy érzem. - válaszoltam még mindig nyugodtan, és tisztán. Már kezdtem lassan felfogni, hogy megcsal - bár nem a legtökéletesebb a kifejezés, ugyanis állítólag sose volt köztünk semmi.
- Hogy-hogy úgy érzed? - szólalt meg végre Selena is. - Egy picit sem vagy féltékeny? - vonta fel fél szemöldökét.
- Miért lennék? - mosolyodtam el. - Justin nem mesélt neked?
- Justin? - pillantott a fiúra, aki mindkettőnk pillantását kerülte.
- Hát... Az a helyzet, hogy ez az egész Lucy-val úgy indult, hogy csak játszottuk. - magyarázta kelletlenül.
- Szóval csak indult? - emelte ki a lényeget Selena.
- Igen. - válaszolt Justin, és oldalra fordította a fejét.
- Oh, de aranyos. - lelkendezett Selena gúnyosan. - Akkor mégis miért jöttél vissza?
- Mert szereti a hülye libákat... - sóhajtottam, és elfordítottam én is a fejem.
- Hülye libákat?! Eszerint te is az vagy? - kérdezte élesen.
- Én miért lennék? - mosolyogtam rá gúnyosan. - Engem úgyse szeret.
- De igen... - vágott közbe Justin, és sebzett tekintete az enyémbe fúródott.
Elegem lett. Ő a megbántott, mikor ő csal meg engem.
- Pedig én úgy nézem téged még a tegnap este sem változtatott meg jó irányba! - feleltem sziszegve, és már nem is a csalódottság könnyei futottak ki szememből, hanem a dühé.
- Miért, mi volt tegnap este? - kérdezte Selena Justinra meredve, majd rám pillantott. Én egy mosollyal megfordultam, és még az ajtóból válaszoltam.
- Majd Justin mesél neked! Lucy jobbra el... - mondtam, majd leléptem. Könnyekkel a szememben rohantam végig az emberek között, de Antonio megállított.
- Mi történt, kiscsaj? - fogta meg mindkét vállam, és szembefordított magával. Lehajtottam a fejem. - Választ várok!
- Antonio, engedj, mielőtt még az a... Mielőtt Justin utolér! - nyögtem fel, és próbáltam kiszabadulni karjaiból.
- Válaszolj, és elengedlek! - mondta követelőzően, de én hátranéztem, és láttam a felém rohanó Justint, Selenában a nyomában, aki próbálta visszatartani.
- Megcsalt... De engedj már! - mondtam, és kitéptem magam karjai közül, és már rohantam is. Hátrapillantottam pár másodperccel később, és láttam, hogy Antonio feltartja Justint, hogy én elmenekülhessek.
- Köszönöm. - suttogtam könnyes szemmel, és Antonio hátát bámultam. Megfordultam, majd eltűntem, és céljaim között most már az is szerepelt, hogy megszerezzem a bőröndöm, és eltűnjek ebből a tündérmesének álcázott rémálomból.