* 3. évad; 26. rész - Visszaemlékezés; 1.7, 'Üdvözöllek a sorozatomban!' *

Nem fűzök hozzá sokat: szerintem borzalom xD Ja és mellesleg túl nyálas ahogy újraolvasom.. Először, mikor még leírtam, még elment... xD Na de olvassátok el, és mondjátok a véleményeteket ;)

Ezután halkan, de gyorsan elkezdett valamit magyarázni, de én annyira lefagytam, hogy még csak figyelni sem voltam képes.
- Justin... - suttogtam, és arcomon nyugvó kezét letoltam arcomról. Nem épp az volt a célom, hogy keze lecsússzon derekamra, és magához húzzon, de végül is itt kötöttünk ki. Másik keze még mindig az enyémet fogta. Azt kezdtem el bámulni, hogy ne kelljen a szemébe néznem. - Én ezt nem tudom megtenni..
Felkuncogott.
- Te nem voltál itt az előző 3 percben? - kérdezte vidám mosollyal.
Felvontam a szemöldököm, mire felnevetett.
- Azt magyaráztam, te buta, hogy nem kellene igazából együtt lennünk. Csak a többieknek kellene azt hinnie. És így velem jöhetnél.. - kuncogott, és gyengéden megszorította a kezem. Nem épp barátilag ölelte a derekam, de muszáj volt, hogy belemenjek. Legalábbis kötelességemnek éreztem. Megteszek bármit, csak bizonyítsa be, hogy ő a régi.. Ez többet ér.
Mély, hosszú sóhajomra lehajtotta a fejét, és csak szeme sarkából figyelt. Majd felnézett, mikor látta, hogy arra várok, hogy a szemembe nézzen.
Elengedtem forró kezét, ami felengedett, mióta betértünk ide. Felemeltem arcához, és óvatosan megsimogattam. Nem voltam biztos mozdulatomban, de úgy éreztem meg kell tennem. Ezt a mozdulatot beleegyezésnek szántam, ugyanis nem akartam kimondani.
- Szóval igen? - kérdezte felélénkült arccal. Mosolyogva bólintottam.
Erre mindkét kezével átölelte a derekamat, és teljesen magához húzott. Kissé meglepődtem, bár számítottam rá. Visszafojtott lélegzettel lassan, óvatosan átöleltem a nyakát, egyik kezemmel gyengéden hajába túrtam. Jóleső remegés futott végig rajtam, mikor megéreztem leheletét nyakamon.
- Erre feltétlenül szükség van.. Ugye...? - kérdeztem bizonytalanul, mert már némiképp magamhoz tértem. Már az elején is sántított a dolog, de most már kezdett kissé zavaróvá válni ez az ölelkezés. Emberek előtt oké, de ilyenkor, mikor kettesben vagyunk és nem lát senki, minek?
Felnevetett, és felemelte a fejét.
- Ez csak próba volt. Kíváncsi voltam, mennyire tudod eljátszani a szereped. Üdvözöllek a sorozatomban! - kuncogott.
- Szóval enyém ez a felettébb megalázó szerep. Szuper.. - nyögtem fel, és nem voltam tapintattal újdonsült barátom érzéseire.
Erre az arca megnyúlt, és elszontyolodva pillantott a vászon felé.
- Szerinted... - szólalt meg egy idő után - megalázó a barátnőmnek lenni? - kérdezte, majd felém pillantott.
- Jaj, nem.. Csak.. - sóhajtottam, majd próbáltam az igazságot megközelítő füllentéssel megszabadítani szívén lévő súlytól, amit én okoztam. - Csak még nem szoktam meg, hogy egy régebbi haverom karjaiban heverjek, aki előző nap szakított a barátnőjével.
Elhúzta a száját, de már láttam, hogy nem annyira megbántott az arca.
- Hiányzik, de túl kell lépnem rajta. És ezzel te segítesz nekem. Én pedig megmutatom, hogy a régi vagyok! - mosolygott.
Én is elmosolyodtam, majd magamhoz öleltem. Gondoltam megfigyelem, mennyire 'szerep' ez a szerep. Felnyújtózkodtam, és szája sarkába nyomtam egy gyengéd puszit.
Bár megremegett, nem láttam rajta különösebb érzelmet. Bárki megremeghet, ha egy olyan ember van a közelében, akit kedvel, és épp olyan dolgot tesz, ami... hm... nem épp baráti.
- Ilyet adhatok én is? - kuncogott fel, miután megnyalta ajkait.
Megrántottam a vállam, de úgy tartottam az arcom, hogy csak az arcomra tudjon adni.
- Aha, azt hiszed! - nevetett. Megfogta az arcom, és szépen maga felé fordította. Már nagyon közel volt, és még mindig nem fordult el, így azt hittem már, hogy a számra akarja adni.
De mielőtt összeértek volna ajkaink, picit oldalra fordította az arcát, majd nem teljesen a szám sarkába, ajkaimra kaptam azt a borzasztóan gyengéd, baráti puszit.
Elmosolyodtam, és viszonoztam a puszit, majd letoltam kezeit derekamról, és nevetgélve elindultam a kabátom felé.
Kuncogva jött utánam. Ő egyenesen az ajtóhoz ment, miközben én felvettem a kabátomat.
Ez vicces kis játéknak ígérkezett.
Kezét nyújtotta, mintha kezet akarna rázni velem. Csodálkozva csúsztattam a kezem az övéébe, és figyeltem, hogy mit akar.
- Ünnepélyesen megfogadom, hogy addig a barátod leszek, amíg nem bizonyítok neked! - kuncogott.
- Jó, akkor én is megfogadom, hogy addig hű barátnőd leszek, míg nem bizonyítod be nekem, hogy ugyanaz vagy, mint aki régen! - nevettem.
Megráztuk egymás kezét. Majd elengedett, és másképp fogta meg a kezem. Ujjait ujjaim közé kulcsolta, mire én is követtem a példáját, majd kiléptünk a hidegbe.
- Hazamegyünk? - kérdeztem, és felpillantottam arcába.
Bólintott.
- Megörvendeztessük őket a hírrel, vagy esetleg titkoljuk egy darabig? - kérdezte, és kicsit meglóbálta összekulcsolt kezünket.
- Szerintem titkoljuk egy ideig.. - válaszoltam rövid gondolkodási idő után, gyáván kapaszkodva kezébe.
Nagyon furán éreztem magam, Justin kezét markolászva, miközben semmi nem volt köztünk.
- Félsz? - kuncogott.
- Jóhogy. - sóhajtottam.
Felkuncogott, elengedte a kezem, és átkarolt. Kezével, amivel átkarolt maga felé fordította az arcom.
- Ne félj! - suttogta, és homlokát a homlokomnak támasztotta.
Teljesen világos volt előttem, hogy ezek a mozdulatok csak a szerep miatt vannak. De ennek ellenére elmosolyodtam, és bólintottam.
Nyomtam egy puszit az orrára, majd előre néztem, és jobb kezem ujjait jobb keze ujjai közé kulcsoltam. Elmosolyodott, és kicsit maga felé húzott jobb kezével. Baloldalamat melegítette testének melege.
- Majd csak rájönnek, ha azt hallják az ismerőseiktől, hogy így járkálunk! - kuncogott, és szeme egy velünk szembe jövő nőre villant. Nekem is elég ismerős volt, de így, fejből nem tudtam kicsoda.
Felé fordítottam a fejem, szerintem látta a szememben a csillogást, ami nálam általában azt jelentette, hogy van egy ötletem. Egy pillanatra csücsörítettem, majd az ismeretlen felé pillantottam, aki egyre közelebb volt.
Justin ajkába harapott, majd arca az enyém előtt volt. Csücsörített, mire nyomtam a szájára egy rövid puszit.
- Héé.. - motyogta sértődötten. Felnevettem, majd 'kiengesztelésképp' adtam neki egy normális puszit.
- Siessünk haza, mert megfagysz! - nevettem, és próbáltam elrejteni a tekintetem az 'idegen' elől, és előle is.
Szégyelltem magam, érthetetlen okból. Direkt ezt csinálni, csak hogy anyuék azt higgyék, hogy Justin barátnője vagyok, és elengedjenek vele a turnéjára.
Talán azért támadt ez a szégyenérzet, mert úgy éreztem kihasználom őt.. De ez hülyeség... De mégis ezt érzem.
- Hülye vagyok! - nyögtem fel halkan.
- Hmm? - kérdezett vissza a mellettem sétáló Justin, akit eddig nem nagyon vettem figyelembe.
- Majd mesélek... - mondtam, de persze eszem ágában sem volt mesélni, reméltem elfelejti iménti kijelentésem.
- Oké.. - sóhajtott, majd egy házat nézett. Pontosan egy földszinti ablakot. - Ha titkolni akarjuk ezt a dolgot, akkor nem mehetünk be így. Még kézen fogva sem. - kuncogott fel, mire én kérdőn néztem rá. - Minek titkoljuk, ha ez csak egy játék? Miért nem állunk oda ki eléjük? Ez csak egy jó kis játék. Ha élvezni akarjuk úgy kell tennünk, mintha igazi lenne, de nem szabad titkolnunk.
- Ha igazi lenne, titkolnánk. - mutattam rá. - Akkor jobban elhinnék, hogy járunk. Mikor nem is..
Felpillantott az égre.
- Igazad lehet.. Na jó, legyen az amit te akarsz.. Úgyis ez a játék miattad van. Bizonyítanom kell..
Elengedett, és már csak egymás mellett mentünk. Mikor beértünk, anyámék furcsán néztek minket. Anyám kezében telefon, amit épp most rakott le a dohányzóasztalra.
- Hallottam kint voltatok a városban... - mondta anyám, és itt éreztem, hogy elbukott a terv. Mármint a titkolás, az igazi még nem. Tudtam, hogy ismerős az a nő.. Anyám barátnője lehet...