* 3. évad; 31. rész - Visszaemlékezés; 2.3, 'Majd talán reggel elmondom...' *

 Hát nem tudom mennyire fog tetszeni nektek :$ Remélem azért elnyeri tetszéseteket... Úgy vélem ez a rész... egész tűrhető. és kérlek ne szidjatok azért, mert nem mondom rá, hogy csodálatos :) Imádlak titeket, és várom a komikat :) <3

 Keze egyre erősebben masszírozott, mire néha akaratlanul is felnyögtem, nyögéseim után meg azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon mit gondolhat ilyenkor. Nem félreérthető?...
Fura gondolatok cikáztak fejemben, közben Justin keze még mindig erősen masszírozott.
Teljes volt a csend, leszámítva kósza nyögéseimet amik szabálytalan időközönként hangzottak fel. Ha nagyon füleltem, hallhattam, ahogy mélyen beszívja a levegőt, újra és újra.
Meglepődtem, mikor keze először úgy tűnt megáll, majd ujjai gyengéden masszíroztak tovább. De ez maximum egy percig tarthatott, mert a következő pillanatban keze végigsimította hátamat, vállaimtól derekamig.
Felsóhajtottam, halkan, de elégedetten. Kedvem nem volt megmozdulni, így csak feküdtem.
Míg mozdulatlanul feküdtem, Justin elkezdte ujjbegyeivel cirógatni hátamat, mire úgy éreztem, a hideg kiül bőrömre, és türelmesen várja, hogy lerázzam magamról.
- Arra gondoltam, hogy meghálálhatnád ezt... - mondta halkan, és hangja eléggé bizonytalanul csengett, mintha maga sem tudná, hogy pontosan mire gondol.
- Mivel? - kérdeztem mosolyogva, csukott szemmel.
- Talán egy ugyanilyen masszázs? - válaszolt késve, de bizonytalansága átcsapott valami másba... És én ezt kezdtem fejtegetni magamban.
- Jelenleg képtelen vagyok megmozdulni, sajnálom! - kuncogtam fel, és a hátamra fordultam. Mielőtt még teljesen a hátamra fordulhattam volna, elkaptam Justin izgatott tekintetét, amit pillanatok alatt változtatott át. Biztos voltam benne, azt láttam a szemében, várja, hogy melltartó nélkül forduljak felé. De pechére nem feledkeztem meg az elég sokat takaró melltartóról.
- Átfordulni, bezzeg sikerült! - mondta úgy, mintha most buktam volna le. És valószínűleg így is volt.
- Jaj, hát az más!... - nevettem. - De ha mondjuk te jönnél ide... - nem fejeztem be, inkább a reakcióját lestem.
Csillogó szeméből kiolvastam, hogy ebből az estéből bármi kisülhet, csak jó nem. Próbáltam elrejteni tekintetemet szeme elől - azok a barna szemek valósággal felzaklatták a lelki világomat, ugyanis olyat láttam benne, amit egyáltalán nem szerettem volna. Legalábbis egy jó darabig biztos nem, márpedig úgy néztem ebbe beleszólásom nem lesz.
Arcomat elfordítottam, és nehezen nyeltem egyet. Lehunytam a szemem.
- Hé, mi a baj? - hajolt fölém Justin, leheletét arcomon éreztem, majd a nyakamnál jelent meg. Elkezdett lassan csókolni, biztatás véltem felfedezni benne. Kirázott a hideg, majd még mindig csukott szemmel, két kézzel felhúztam arcát az enyémhez. Fejemet nem fordítottam még felé, mire arcomra adott kisebb puszikat. Ajkai az enyémek felé haladtak, de megállapodtak szám sarkában. Mikor már nem bírta tovább csak ajkaim sarkát behinteni puszikkal, áttért ajkaimra, és elkezdett türelmetlenül csókolni, Úgy éreztem, csak rosszabb lesz, ha nem válaszolok azonnal, így visszacsókoltam egyből.
Nem tudtam meddig akarja játszani ezt a játékot, de egyre több dologgal hozta tudtomra, hogy mit akar. Kezeimet elhúzta arcáról, hogy levehesse a melltartómat. Csendben tűrtem, közben azon járt az eszem, hogy vajon hol kell azt mondanom, hogy elég volt. De az elszántságot, ami ehhez szükséges volt - hogy megállítsam - nem találtam hirtelen.
Lassan párolgott el az a kevés ellenvetésem a dolog ellen, ami megmaradt. Hajlandó voltam lefeküdni vele, ugyanis rájöttem, hogy miért félek ettől az egésztől - mert szeretem. Beleszerettem a régi barátomban, aki már rég bizonyított nekem, és én ezt nem mondtam el neki. Beleszerettem és féltem, hogy talán ő nem érez így. Azért féltem megtenni ezt a dolgot, mert rettegtem attól, hogy kihasználhat.
De most, hogy megenyhültem, már valósággal azt mondogattam magamnak, hogy szeret... És ezt csak azért, hogy jobban élvezhessem az elkerülhetetlent.
Egy pillanatra felnéztem, hogy láthassam az arcát. Az arca nem volt a régi, de most megértettem, miért dübörög olyan hangosan a mellkasomban az a valami, aminek nem is szabadna közrejátszania ebben a dologban - végtére is... nem csak az a dolga, hogy vér pumpáljon a testrészeimbe?
Ekkor vettem csak észre, hogy hajába markolok, mert kócos haja között megpillantottam ujjaimat. Az arca még mindig hasonlított... egy régebbi valakire, de mégsem volt a régi. Maga a személy lett más - és ezért változott a küllem is.
De hiába, imádtam, ahogy kinézett. Volt benne valami elragadó. És most megértettem az összes rajongó kiscsajt, mert elképzeltem, ahogy egy másik lánnyal csinálja ezt, és máris elkezdett mardosni a féltékenység - a puszta gondolatra!...
Ködösen érzékeltem, hogy könnybe lábad a szemem. Ugyanis ez az egész nem volt igazi. Csak egy hülye szerep. Ezt magyaráztam neki régen!... Hogy nem akarom, hogy bekavarjanak az érzelmeim. Erre tessék: beleszeretek.
A szívem súlyosan, megbántottan kalapált, és az agyamat hibáztatta ezért az egészért - hogy belerángatta egy olyan dologba, amibe belebetegszem, mert tudom, hogy nem kerülhetek ki innen győztesként.
Justin követelőző csókja juttatta eszembe az előttem álló dolgot, mire megrémültem. Akarom én ezt? Biztosan?
Akarom, hogy kihasználjon? De... Mi van, ha nem lesz több alkalmam átélni ezt? Az agyamra hallgattam inkább, mert a szívem igyekezett kivédeni az ütést. De én szembeszálltam vele, és meggyőztem arról, hogy még majd lesz ideje aggodalmaskodni, nem ez a legjobb időpont.
Justin lekapta magáról a pólót, majd az öve után nyúlt. Halkan felsóhajtottam, és erősen lehunytam a szemem. Ujjaimmal megkerestem az övét, és segítettem neki. Olyan gyorsan próbálta kicsatolni, hogy az ujjai remegése erősödött, és csak tovább rontott a helyzeten, mire én arrébb löktem a kezét, és kicsatoltam. Kihúzta az övet, majd lehúzta a nadrágot.
Némán csókolóztunk, egy szót sem mertem szólni, mert biztos voltam benne, hogy elcsuklana a hangom, és hallaná rajta, hogy sírok. De szerencsémre nem nézett fel, akkor sem, mikor ajkai letévedtek számról, hogy nyakamat és mellkasomat kényeztessék.
Mikor a vállamra tért rá, ujjai végigsiklottak az egész felsőtestem. Gondoltam én is kihasználom ezt az alkalmat. Gyorsan letöröltem szabad kezem csuklójával könnyeimet, majd felsőtestén végigsimítottam tenyeremmel, és próbáltam felfedezni hasizma kidudorodó kockáinak széleit.
Elakadt a lélegzetem, mikor foga hozzáért nyakamhoz. Éreztem és tudtam: holnap kék-zöld foltos lesz a nyakam. De ez olyannyira nem érdekelt, hogy már élveztem is azt, amit művel velem.
Sokáig csókolgatta nyakam, majd ajkai hirtelen az enyéimen kötöttek ki. Csókja heves volt, már-már erőszakos, és én is úgy éreztem egy pillanatra, hogy áldozat vagyok. De aztán visszacsókoltam, és én is olyan türelmetlen voltam, amilyen ő.
Ujjaival belekapaszkodott a bugyim szélébe, és halkan felnyögött. A szívem erősen, hangosan kalimpált, mert a fejemben továbbra is visszhangzott a hangja.
Lejjebb csúsztam alatta, ajkaim lassan kúsztak le nyakán, mire ő újra felnyögött. Megfogta mindkét kezemet, és felhúzott magához. Miközben egyik keze az éjjeliszekrényben kotorászott a másik megfogta az állam, és megcsókolt. Ajkai ismét gyengéd erőszakról árulkodtak, miközben türelmetlensége tapinthatóvá vált.
Keze egyre tovább kotorászott, ő meg ideges lett.
- Hol a... - hörögte halkan, majd mikor a kezébe akadt a keresett tárgy, felsóhajtott.
A sóhajtás után vett egy nagy levegőt, majd felpillantott az arcomba. Nem tudom, hogy észrevette-e a könnyeket, mert sötét volt, de nem tudhattam... De valószínűleg nem vette észre, mert ajkait az enyéimre nyomta, megcsókolt, de közben levette mindkettőnkről az utolsó ruhadarabokat.
Fél percig eltávolodott, majd visszabújt hozzám.
Beszívtam a levegőt, és átöleltem a nyakát. Nyakához bújtam, ajkaimat bőréhez szorítottam, várva a fájdalmat.
Különös, mikor belém hatolt, nem is annyira fizikailag fájt, hanem a lelkem sajdult bele, mert bűntudatot éreztem az engem elöntő örömmámor miatt. Justin szájából remegő nyögés szaladt ki, az enyém ennél valamivel erősebb volt, és átöleltem csípőjét lábaimmal.
Justint ebből a szemszögből aligha lehet türelmes embernek nevezni. Az ágy halkan nyöszörgött alattunk.
Az időérzékemet elvesztettem, nekem óráknak tűnt ez az egész. A szívem szüntelenül emlékeztetett, hogy próbáljak lassítani, különben ő felmondja a szolgálatot. De nem ment. Egyszerűen már nem tudtam leállni... Vagy nem hagytak, de az már más.
Biztos voltam benne, hogy holnap reggel - vagy már ma, ugyanis nem tudtam mennyi lehet az idő -, mikor felkelek kék-zöld foltokkal leszek tele...
Mikor elhangzott egy hosszú, kéjes sikoly, hirtelen nem tudtam mit higgyek. Azt sem tudtam, kitől származik, csak másodpercekkel a sikoly után döbbentem rá, hogy én voltam, mikor megéreztem valami eddig ismeretlen érzést. Attól, még hogy ismeretlen volt, nem volt rossz, csak kicsit furcsa.
Nem tudtam meddig tart még ez az este, de mikor már éreztem, hogy semmi erőm, hirtelen mindennek vége lett. Justin hangosan zihált, szinte kapkodta a levegőt, miközben lehengeredett rólam. A hajam - és az ő haja is - csurom víz volt, de erőm nem volt arra, hogy kimenjek a fürdőbe, és letusoljak.
Az este hirtelen nagyon csendes lett. Csak kettőnk zihálását hallottam, ennyi volt az összes nesz, ami belezavart a mély csendbe.
Mélyeket lélegeztem, hogy zihálásom abbamaradjon, és végre el tudjak aludni. Csukva volt a szemem, így nem láttam Justint, de az ágy kicsit megmozdult. Egy pillanat volt, majd valami halk nesz, és végül Justin visszabújt mellém az ágyba. Megkereste a takarót, és bár eléggé vékony volt, olyan melegünk volt, hogy nem takaróztunk be teljesen. A csípőnkig ért a takaró, de nekem még így is melegem volt. Ez elsősorban Justin miatt volt, aki hátulról teljesen hozzám simult, és hallottam halk szuszogását, ami arról árulkodott, hogy még ébren van.
- Justin... - ennyit tudtam kinyögni egyszerre.
- Hmm? - kérdezte halkan, álomittas mormolásáról arra következtettem, hogy már alig tud rám figyelni, félig alszik.
- Mondanom... kéne valamit. - motyogtam, és újra könnyek gyűltek a szemembe.
- Mondd csak! - ásított fel, és kényelmesen elhelyezkedett mögöttem.
Felsóhajtottam, hosszan, szaggatottan, mint aki mindjárt elsírja magát, de ez Justinnak nem tűnt fel.
- Áh, mindegy... Nem érdekes. Álmodj szépeket! - mondtam, majd kezét - amivel engem ölelt - arcomhoz húztam, és adtam rá egy apró puszit. Majd már csak magamban folytattam a mondatot. - Majd talán reggel elmondom, hogy szeretlek...