* 3. évad; 25. rész - Visszemlékezés; 1.6, 'Én vagyok!', Bizonyítás *

Ma már a második részt kapjátok :D Egy kis fordulat van ebben a részben. Sok érzelem, és úgy tűnik ez túl gyors, de majd megértitek (remélem rendesen meg tudom majd írni a következőkben). Jó olvasást ^^ ;)

 Mikor odaértünk a mozihoz, zárva volt az ajtó.
- Hátsó ajtó? - kuncogtam, bár a kérdés inkább kijelentésnek tűnt.
- Menjünk! - kuncogott, és megfogta a kezem. Az ujjai jéghidegek voltak, biztos voltam, hogy eléggé fázik. Majd megsültem a kabátban, mikor hideg kezével rámarkolt kezemre.
Megkerültük a mozit, majd a hátsó ajtóhoz siettünk. Amíg Justin megpróbálta kinyitni a ajtót, addig levettem a kabátomat.
Justin elnyílt ajkakkal, koncentrálva próbálta megoldani a zár kinyitását. Becsukta száját, megnyalta ajkait, majd elvigyorodott. Féloldalasan rám pillantott, észrevette, hogy figyelem. Visszavigyorogtam, és elfordítottam a fejem. Mielőtt újra lekötötte volna teljes figyelmét a zár, még odapillantottam, és megjegyeztem szívdöglesztő vigyorát, és csak úgy általánosságban azt a szépfiús arcát.
Mikor sikerült kinyitnia, vigyorogva ajkába harapott, de aztán felegyenesedett, arcát kisimította, majd elegánsan kinyitotta előttem.
- Oh, köszönöm. - mosolyogtam, majd kecsesen belépkedtem az épületbe kabátomat bal kezemben szorongatva.
Bejött mögöttem, majd odarakott valamit, ami nem engedte teljesen becsukódni az ajtót - így biztosította a kijáratot, ha megunnánk a hancúrozást a moziban - nem félreértendő a hancúrozás szó!
Míg én körülnéztem a félhomályban, Justin mögém settenkedett.
- Mint régen.. - vigyorgott.
- Hm? Ezt hogy érted? - fordultam felé érdeklődve. Kezét a kabátomért nyújtotta, mint egy úriember, én meg halványan elmosolyodva adtam oda neki.
- Lehetne minden úgy, mint régen? - éreztem ebben a kérdésben, hogy nem pontosan ezt jelentette az a mint régen kijelentés.
- Biztos vagy benne, hogy ezt szeretnéd? - kuncogtam, és elindultam a vászon felé - közben ujjaimmal végigsimítottam a kellemes tapintású, puha anyagot.
Halkan felnevetett, és újra mögém lopakodott. Megijeszteni nem tudott, mert a hangja elárulta, de nem hiszem, hogy ez lett volna a szándéka.
Egyszerűen rátámasztotta állát a vállamra - elképzelni sem akartam, mennyire kellett ehhez lehajolnia -, és átkarolta a hasamat. Nem volt ebben semmi gyengéd érzelem, csak baráti kötődés.
- Ühüm. - dorombolta fülembe. Önkéntelenül megrázkódtam, mikor fülemhez ért forró lehelete.
- Hmm... - mondtam most én elgondolkodva. Megérintettem még mindig jeges ujjait. Végül nem mondtam el, amit szerettem volna, gyáván úgy gondoltam megvár ez a kijelentés.. És evvel együtt a hosszan tartó civakodás.. Semmi szükségem erre most, most csak élvezni akarom azt, hogy itt van, és elhülyülhetünk, mint régen. - Jéghidegek az ujjaid. - kuncogtam fel.
Erre a kijelentésemre gonosz fény villant fel a szemében egy tizedmásodpercre. Hamarosan megéreztem hideg ujjait hasamnál, de még nem gyanakodtam. Csak akkor sikítottam el magam, mikor hideg ujjai az én meleg bőrömhöz értek.
- A francba! Engedj el! - nevettem kínomban, miközben a karjában ficánkoltam, mert rohadt hidegek voltak az ujjai.
- Ah, milyen jó meleg vagy! - vigyorgott elégedetten, és immár mindkét kezét csuklóig bedugta pólóm alá. Újra sikítottam, és nevettem is, mert közben enyhén csikiztek is az ujjai.
Kezeivel még mindig a pólóm alatt behúzott egy, a hozzánk legközelebb eső székbe, és leült, engem az ölébe húzva.
Lassan megszoktam hideg kezét.
- Szólhattál volna, hogy melegítsem fel a kezed.. - motyogtam bosszúsan, miközben próbáltam lejjebb húzni felcsúszott pólómat.
- De akkor nem engedted volna meg..
- Hát nem. De megpróbáltam volna segíteni.
- Az nem elég. - vigyorgott, és összekulcsolta ujjait a hasamon. - Egyébként jó meleg van itt. - kuncogott.
- Hülye. - nevettem. - Miért felejtetted otthon a kabátod?
Megrántotta a vállát.
- Véletlen otthagytam. - füllentett vigyorogva.
- Látom, hogy hazudsz! - nevettem, és a fejemet hátrahajtottam, hogy ajkaimmal megérinthessem a fülét. - Ismerlek! - suttogtam halkan, mintha nem szeretném, hogy más is hallja rajta kívül.
Nyelt egyet, de továbbra is csak vigyorgott.
- Hát.. Jó tudni. - mosolyodott el, majd kihúzta kezeit a pólóm alól.
- Még mindig fázik a kezed? - kuncogtam, de nem emeltem fel a fejem. Még mindig ott ültünk - ő a széken, én meg az ölében -, ő engem tartott fogságban, én vállára támasztottam a fejem.
Megfogtam a kezét, és felemeltem annyira, hogy lássam. Eléggé hideg volt még. Elengedtem, és vigyorogva tenyeremet a nyakára simítottam.
- Nem hideg a kezem? - kérdeztem kíváncsian, mikor meg sem mukkant.
- Nem igazán. - kuncogott.
- A francba! - nevettem, és felálltam. Kezei már nem fogtak bilincsbe, így elindultam a sorok között. - Úgysem tudsz elkapni! - nevettem fel, mikor láttam, hogy utánam próbál jönni a székek között.
Erre megindult.
Nevetve szaladgáltunk, de úgy 10 perc múlva kifáradtam, és már majdnem feladtam, mikor megbukott, és elesett.
Eltátott szájjal, hitetlenkedve nevettem fel, és odaszaladtam hozzá.
- Jól vagy? - guggoltam le hozzá aggódva, de vigyorogva.
- Persze. - nevetett fel. - Megvagy! - fogta meg a térdem, majd hirtelen felállt, és szaladni kezdett.
Nevetve sétáltam be a nézőtér közepére, és levetődtem az egyik székre. Lihegve hátrahajtottam a fejem, és a szívemre szorítottam a tenyeremet.
- Elfáradtam! - ziháltam. - Nyertél!
- Én mindig nyerek, baby! - vigyorgott, de olyan közel volt, hogy összerezzentem ijedtemben.
- Tudod, kit baby-zz le! - forgattam meg a szemeimet.
- Jó, akkor cicám! - kuncogott, és leült mögém. Még mindig szem forgatva bevallottam:
- Még mindig jobb, mint a baby...
- Ahw, baby! - nyögött fel hülyéskedésből, mire elnevettem magam, de egy kicsit el is futotta arcomat a pír.
Ő is elnevette magát mögöttem, majd fölém hajolt. Nyomott egy cuppanós puszit az orromra.
- Ezt mivel érdemeltem ki? - kuncogtam.
- Avval, hogy te vagy a legkívánatosabb személy, akivel találkoztam! - kacsintott rám, majd úgy csinált, mintha elpirulna. - Megadhatom a telefonszámomat?
Egyszerre nevettünk fel. Mindketten tisztában voltunk avval, hogy csak játszik.
- Na de komolyan. - kuncogott fel, és próbált egy percre elkomolyodni. - Gyönyörű vagy.. Ez nyilvánvaló.. És az is, hogy milyen jó fej vagy.. És milyen jó barát. - mosolygott rám. - De a te fejedben nem fordult már meg... hogy más is lehetne köztünk? - kérdezte, és most komolyan elvörösödött.
- Te most komolyan elpirultál? - kérdeztem nevetve, mire megforgatta a szemét, és várta, hogy válaszoljak. Kifújtam bent tartott levegőmet, majd bólintottam. - Megfordult már.. Egyszer-kétszer. De az régebben volt, és nem most... - Mikor láttam arcán, hogy nem érti, beharaptam ajkamat. - Megváltoztál.. Nem látod? Valami teljesen megváltoztatott. Talán a hírnév, talán a rajongók, talán Selena.. Nem tudom, de egy biztos: egyszer sem kerestél, mióta te vagy a híres Justin Bieber. Más vagy... És bár ez egy csomó embernek tetszik, nekem nem. Hiába mondtad, hogy nem szálltál el, a tetteid nem ezt mondják. Én ismertem az igazi Justint, és ő nem ilyen volt!
Köpni-nyelni nem tudott egy darabig. Majd végül megszólalt.
- Én vagyok az igazi Justin!
- Én nem úgy veszem észre! - mondtam, és felálltam. A kabátom felé igyekeztem, hogy itt hagyhassam ezt a helyet, de elkapta a csuklómat, és rámarkolt.
- Figyelj, Luce, talán úgy látod, hogy más vagyok, de bebizonyítom, hogy ez nem igaz.. Csak.. - lehunyta a szemét, és ajkába harapott. Összeráncolta a szemöldökét, majd felnézett. - Te úgysem mennél bele.. Mert ehhez kicsit közelebb kéne kerülnöd hozzám..
- Ezt hogy érted? - kérdeztem értetlenkedve.
Megfogta a kezem, és magunk elé emelte. Ujjait az enyémek közé kulcsolta, majd felnézett a szemembe.
- Kevés az időm, és hamarosan mennem kell. Jönnöd kéne velem. És csupán barátként nem lenne rá esély.. Scooter csak a fiúkat engedi barátokként. Lányt csak akkor vihetek, ha nem bírom nélküle.. És ugye bizonyítanom kéne..
Fel sem fogtam mit mondott. Csak a kezeinket bámultam, míg csak fel nem emelte másik kezével a fejemet, hogy a szemébe nézzek.
- Mit szólsz?