* 3. évad; 24. rész - Visszaemlékezés; 1.5, Érzelmek *

Ryan mintha észbe kapott volna, gyorsan lemászott rólam, és felállt.
- Öhm.. Térjünk a tárgyra. Miért hívtál? - kérdezte kissé zavartan.
Felsóhajtottam.
- Későn jöttél.. - szólaltam meg zavartan. - Már semmi... Csak meg kell beszélnünk ezt az előbbit. 
Lehajtotta a fejét.
- Menned kéne.. Le ebédelni..
- Ne térj el a tárgytól! Igenis meg kell beszélnünk ezt az előbbit!
- Jó.. Akkor bocsánatot kérek.. - mondta, mire meglepődötten nyíltak kerekre a szemeim.
- Én.. sajnálom.. Neked nem kell! - mondtam, majd felálltam, és elindultam az ajtóhoz. - Én akartam egy picit játszani.. De nem gondoltam, hogy ez lesz.. És főleg nem azt, hogy Justin csak így beront.
- Nem kell sajnálnod! - nézett ki az ablakomon. - Nem a te hibád volt..
Fújtam egyet.
- Sajnálom, hogy iderángattalak.. Megvárod míg megkajálunk, vagy hazamész? - kérdeztem, majd kissé bűntudatosan kinyitottam az ajtót.
- Hazamegyek. - mondta, majd elment mellettem. Lementem, követtem őt. A lépcső pont úgy volt, hogy nem lehetett látni a konyhából, hacsak nem az ajtóban álltunk. De még mindenki a kanapén ült.
Ryan szótlanul húzott el, és nem túl erősen, de becsapta az ajtót. Mindenki felénk kapta a fejét, de már akkor, mikor meghallották a lépcsőn a trappoló Ryant.
- Mi volt ez? - kérdezte anyám, mikor Ryan kiment. Kétségbeesett pillantást vetettem Justin felé, aki velem szemben ült, de nem láttam az arcát, mert lehajtott fejjel birizgálta a pulcsija cipzárját. Nagyot nyeltem, majd anyára néztem.
- Semmi különös.. Csak kicsit összekaptunk.. - füllentettem motyogva, hogy csak kevesen hallják - értelemszerűen a hozzám közelebb tartózkodók -, de tervem nem vált be. Justin gúnyosan felnevetett.
- Összekaptatok? - kérdezte jó hangosan. Rákaptam tekintetem, majd ajkamba haraptam. Nem volt szándékomban megszólalni, de a tekintete választ várt.
- Igen, összekaptunk. - mondtam, majd el akartam indulni az ebédlőbe.. De eszembe jutott, hogy talán Justin elmondja, mi volt ez a kis 'összetűzés'.
Leültem arra a kanapéra, amin csak Kate és Chris ült, majd a sarokba húzódtam. Így elég közel voltam Justinhoz. Ő a kanapé szélén ült, de egyáltalán nem figyelt rám, mikor majdnem mellé huppantam le.
Felhúztam a lábaimat, és térdeimnek döntöttem a fejemet. Egy kósza könnycsepp végiggördült arcomon, majd ajkaimnál elhalt.
Nem esett jól ez a dolog tőle.. Miért avatkozik közbe? Köze sincs ehhez az egészhez..
Mármint nem a közbeavatkozás esett rosszul, hanem az, ahogy viselkedik. Ahogy rám néz.
Tudtam, hogy ez a kis csókos jelenet váltotta ki ezt, de ő nem is tudja mi volt ez.. De nem is kéne érdekelnie ennek a hülyeségnek..
- Ebéd! - hallottam meg anyu hangját, majd mindenki felállt és elindult.. Kivéve engem.. És Justint, de ezt csak pár másodperc múlva vettem észre, mikor körülnéztem.
- Nem hallottad? - kérdeztem, és próbáltam ezt nem túl ellenségesen mondani.
- És te? - kérdezett vissza, és felém pillantott. Álltam a pillantását egy darabig.
- Én nem vagyok éhes.. - mondtam, majd újra a térdemnek döntöttem a fejem.
- Elég volt ez a Ryan-es... - Megakadt, mert félbeszakítottam.
- Kussolj, Bieber, senki nem kíváncsi rád! - morogtam, de meghallotta.
- Talán nem kéne Ryan szájába bújnod minden alkalommal... - Újra közbevágtam.
- Honnan veszed, hogy minden alkalommal? Ez volt az első alkalom! És inkább a te kis Selenás ügyeden gondolkodj, mert biztos volt oka, amiért kidobott! - mondtam ingerülten, de csak azért, mert felzaklatott ez a Ryan-es dolog. Szerettem Ryant, nagyon is, de nem szerelemmel. Csak és kizárólag barátiak az érzelmeim iránta.
Mikor Justinra pillantottam - önkéntelenül -, megláttam, ahogy összepréselt ajkakkal, megbántottan ül, és úgy néz ki, menten elsírja magát. Persze ezt leplezni próbálta, de nem nagyon sikerült.
Elkapott az érzelem, és annak ellenére, hogy egyáltalán nem kedveltem, beharaptam ajkamat, és könnyes szemmel figyeltem, ahogy feláll, és az ebédlő felé tart.
- Sajnálom, Justin! - szóltam utána. - Nem úgy értettem.. - mondtam, de meg sem várta míg befejezem, bement az ebédlőbe.
Én is felálltam, és követtem. Mindenki a helyén ült, csak én hiányoztam. Anya, Chris, Kate, Miranda, Pattie és Justin. Leültem a Miranda és Pattie között hagyott helyre, és lesütött szemmel tanulmányoztam a papucsom orrát. Valaki gyengén megrúgta a lábam. Felkaptam a fejem, és az előttem ülőre kaptam, aki minden bizonnyal megrúgott. Kate foglalt velem szemben helyet, aki észrevétlenül a bal oldalán ülő emberkére pillantgatott. Justin félig lesütött szemekkel nézett engem, a megbántottság, a fájdalom még mindig ott bujkált a szemében.
- Nem haragszom.. - tátogta, majd megpróbálkozott egy mosollyal. Elég jól sikerült, mert késztetést éreztem arra, hogy visszamosolyogjak.
- Köszi.. - tátogtam vissza, majd anyura pillantottam, aki az asztal közepére helyezte a levest.

Mire befejeztük a kajálást, újra összevesztünk Justinnal. De én nem tudom már min.
Sértődötten mentem az előszobába, felkaptam a cipőmet, a kabátomat, és elindultam.
- Leléptem, majd jövök! - mondtam, és elsiettem.
Egyébként csak most vettem észre, hogy Jill hazament.
Egyedül sétálgattam az utcákon, és akaratlanul a tóhoz mentem. A Water Streetről elég rövid tartott, míg elértem oda..  Lehet, hogy csak azért volt, mert nagyon elgondolkoztam.
Még útban odafelé megállított valaki hátulról, és tudtam is ki az.
- Hagyj békén! - nevettem.
- De miért? - kérdezte csalódottan, beigazolva gyanúmat, miszerint Justin követ már egy jó ideje.
- Mert haragszok rád!
- Miért haragszol rám?
- Nem tudom. - nevettem, és megvártam, míg mellém jön. Elmosolyodott.
- Elugorhatnánk egy moziba, hogy kiengesztelhesselek.. - mondta reménykedve.
- Ne is álmodj róla! Nem ilyen könnyű engem kiengesztelni.. - vigyorodtam el. - Magánkoncertet kérek a szobámban! - mondtam meggondolatlanul, de csak ez jutott eszembe.
- Chippendale táncost ne hívjak? - kérdezte nevetve.
Megforgattam a szemeimet.
- Ha még van valami ötleted, hogy engesztelj ki.. Kíváncsian várom az ötleteket. - vigyorogtam.
- Hmm.. Majd még gondolkozok.. - kuncogott. - A magánkoncert elég?
Megráztam a fejem, majd körülnéztem. Épp a Front Streeten haladtam a Victoria-tó felé. Justin mellettem vigyorogva döntötte hátra a fejét, majd rám nézett.
- Szeretsz ide kijárni?
- Sűrűn járok ide.. De nem ez a kedvenc helyem. - kuncogtam fel.
- Akkor hol van a kedvenc helyed? - kérdezte kíváncsian.
- Tudnod kéne.. - játszottam a sértődöttet, bár úgy éreztem ez részben nem csak játék. Annyiszor mondtam neki, hova imádok kijárni.. De muszáj volt legyűrnöm a gombócot a torkomban, hisz nem várhattam el, hogy tudja.. Milyen rég volt már..
Fújt egyet, majd láttam a gondolkodó arcát.
- Csak nem a Queens Park? - mosolygott óvatosan. Remélte, hogy eltalálja, de ha mégsem, akkor azt mondhatja hogy csak viccelt.
Megráztam a fejem.
- A kosárpálya.. Nem emlékszel? Mindig ott lógtunk.. Meg Chrissel is kimentünk néha. - mosolyogtam.
- Pont ezt akartam mondani. - tette sértődöttet.
Nevetve átöleltem hátulról.
- Tudom. - suttogtam a fülébe, majd felnevettem.
Most eszméltem rá, hogy ennek a fiúnak a felsőtestén nincs más mint egy pulcsi.
- Te hülye vagy? Megfázol! Siess haza! - szóltam rá, de nem mozdult.
- Ha bemennénk egy moziba... - mosolygott sunyin. Bezzeg pénztárca volt nála, de a kabátot otthon felejtette.
- Kedden nincs vetítés.. Hülye. - forgattam a szemeimet vigyorogva.
- Attól még beszökhetünk! - harapott ajkára, de még mindig ugyanolyan mosollyal nézett.
Én is elmosolyodtam. Kapható voltam egy kis csínytevésre - bevallom, szörnyen hiányzott ez a srác ebből a szempontból. Imádtam vele hülyülni.
Halkan nevetgélve a legközelebbi mozi felé siettünk.