* 3. évad; 8. rész - Jelen & Múlt... + Justin *

Justin B.*
A szöveget én is kívülről tudtam, halkan énekeltem. Egy idő után elhallgattam, hogy halljam Jenn hangját, de nem hallottam semmi mást, csak Justin T.-t. Felvontam a szemöldököm, és lenéztem szerelmemre. Elgondolkozva, ködös szemmel meredt előre. Halkan felsóhajtottam, és tovább dúdoltam a számot.
Éreztem, ahogy összerezzen, és abbahagytam a dal dúdolását. Kikapcsoltam a zenét, és lenéztem az arcára.
- Minden rendben? - kérdeztem halkan.
Halványan megrázta a fejét.
- Eszembe jutottak a rokonaim... A testvéreim... Az unokatestvéreim. - motyogta halkan, még mindig elgondolkozva.
Halkan felsóhajtottam - újra -, majd megsimogattam a karját, és jobban hozzásimultam, átöleltem.
- Rossz visszagondolni rájuk? - kérdeztem halkan. Azonnal eszembe jutottak azok a hónapok... 8 hónap...
Nagyon rosszul viselte, mikor a családja kitagadta. Szerette őket, mindennél jobban, nekik élt. De mikor találkoztunk, kissé lanyhult ez a szeretet családja iránt. És inkább velem töltötte az idejét.

Emlékszem, mikor ott álltam a ház előtt a kocsival, titokban azt vártam, hogy hátha hallok valamit. Mert egyébként már rég el kellett volna mennem. 

Épp a vidámparkból hoztam haza. Zuhogott az eső, mindketten jóformán bőrig áztunk. Mielőtt kiszállt a kocsiból, egy szégyenlős mosolyt dobott felém, még akkor is azt idéztem fel újra meg újra, mikor ő már a bejárati ajtó felé tartott. 

Bement én meg csak vártam, kómásan, megrészegülve a gyönyörű mosolyától, meg attól amit előtte mondott. 'Félek, hogy nagy baj lesz. De miattad elviselem. Te mentesz meg az életemtől.' És akkor meghallottam az anyja kiabálását. Nem értettem mit mond, de megijedtem. Hangos volt és ingerült - azt hiszem valami olyasmit kiabált, hogy 'takarodj a házamból'. 

És végül sírva rohant ki, pár perc múlva, ez idő alatt hallottam üvegcsörömpölést, mint mikor földhöz vágják az üvegvázát, poharat, képkeretet...

Bemászott mellém az ülésre, kapkodva becsatolta az övet, egészen addig nem nézett a szemembe, amíg nem csillapodott zihálása. Az arca vizes volt - nem tudtam hogy azért, mert sírt, vagy az eső miatt -, a jobb kezét ökölbe szorította. Elkezdte vizes pólójával arcát törölgetni, de nem sokat ért el vele. Majd elkezdett zokogni. 

Én csak figyeltem, vártam, hogy megszólaljon. Végül nagy nehezen kinyögte, hogy a szülei már nem látják szívesen, és nincs hol aludnia. Persze amikor felajánlottam, hogy aludjon nálunk, hevesen elkezdett tiltakozni. 

De végül annyira kimerült, hogy már vitatkozni sem tudott. Elaludt a kocsiban, miközben én hazafelé vittem. 

Mikor hazaértem vele, anyám kijött megnézni miért értem haza ilyen későn. A fekete éjszakában zuhogott az eső, egy-két lámpa világította meg az egész utcát, így épp csak láttam annyira, hogy becipeljem Luce-t. Felvittem a szobámba, lefektettem az ágyamra, vizes ruhában, majd kimentem anyámhoz. Beszélni akart velem. Félrehívott, a vendégszobába mentünk. 

- Minek hoztad haza? - kérdezte ingerülten. 

- Anya, nincs semmi közöd hozzá, ha hazahozom. - mondtam higgadtan, és próbáltam minél halkabban, hisz' a mellettünk lévő szobában ott aludt Luce. - És ahhoz sincs közöd, hogy miért.

- De igen is közöm van hozzá! Az anyád vagyok, Justin, magyarázatot követelek! - mondta egyre dühösebben.

- Akkor megmondom: nincs hol aludnia. Mert kitagadták. Miattam. - mondtam, és az ajtó felé siettem. - Álmodj szépeket! - és kiléptem az ajtón. 

Visszamentem a szobába, de Lucy már felébredt, és ott ült az ágyon, kezét még mindig ökölbe szorította. Odamentem hozzá, és leültem mellé.

- Felébresztettelek? - kérdeztem halkan. 

Némán megrázta a fejét, és szétnyitotta a tenyerét. Egy véres üvegszilánk fúródott tenyerébe, a vékony sebből vér serkent ki. Összeszorított foggal bámultam a kezét. 

Némán ült, amíg én szótlanul kiszedtem a sebéből az üvegszilánkot, majd bekötöttem. 

- Nem vagy normális! - mosolyodtam el halványan.

- És te ezt szereted? - mosolyodott el szégyenlősen, kicsit lehajtotta a fejét s lesütötte szemét. Mintha kissé elpirult volna. 

Forróság öntött el, a kezemet közelebb csúsztattam az övéhez.

- Beletrafáltál. - suttogtam. 

Innen a történetet már nem kell elmesélnem, könnyen kitalálható. 

- Igen. - suttogta halkan, és ujjaimmal kezdett babrálni. - Kicsit hiányoznak...

- Megértem... - helyeseltem halkan. Nem tudom milyen lehet - habár már felnőtt, de azért mégis... - család nélkül... Nekem ott voltak mindig, ha nem is mindig mindenki. De valaki mindig volt. De neki egy vér szerinti rokona sincs vele. Szörnyű lehet.

Felsóhajtott. 

- Legalább te megértesz. - suttogta.

Megsimogattam a kezét. 

- Szeretlek! 

- Én is téged. - mosolyodtam el, és egy puszit nyomtam az arcára. - Na de most foglalkozzunk a jelennel... 

*

Egész nap beszélgettünk és filmet néztünk. Estefelé kiültünk vacsorázni az erkélyre, közben a naplementét figyeltük, majd utána egymás után elmentünk fürödni. Befeküdtünk az ágyba filmet nézni, olvasni, netezni... Utána 10 óra felé lefeküdtünk aludni.

* 

Reggel nem akartam felkelni, későn tudtam elaludni...
Halkan felnyögtem, és a fejemre nyomtam a párnát. Jenn nevetve a derekamra ült, és ujjával simogatni kezdte a hátam. 
- Jó reggelt, álomszuszék! - suttogta fülembe. Halkan felmordultam. - Naa! - kezdte el a vállamat puszilgatni. 
Felnyögtem. Miért nem lehet hagyni, hogy aludjak? Tudja, hogy erre felébredek, és ezt utálom... Vagyis azért utálom, mert akkor nem tudom figyelmen kívül hagyni őt. Áh... 
- Nee! - nevettem, és elkezdtem mocorogni. Jobban ráhúztam a fejemre a párnát, a fejemet a matracba szorítottam. 
- Jól van, úgy látszik drasztikusabb eszközökhöz kell folyamodnom! - mondta gonoszul, és elkezdte az oldalamat simogatni. Elkezdtem ficánkolni és nevetni. Ott csikis vagyok. Elkezdett keményen csikizni. 
Megfordultam, mire Jenn nevetve leugrott a hátamról, mielőtt ráfordultam volna. Abbahagyta a csikizésemet, és felült a csípőmre. 
Levette a fejemről a párnát, és egy puszit adott a számra. 
- Jó reggelt, édes! - mosolygott.
- Jó lenne, ha nem lennék ennyire álmos. - ásítottam fel, és lehunytam a szemeimet. 
- Hmmm... - mosolyodott el, és lehajolt a nyakamhoz. - Szeretnéd, ha tudnál még egy kicsit pihenni? - érintette ajkait a nyakamhoz. 
Felsóhajtottam, és a fejem alá raktam a párnát. 
- Szeretném. - mosolyodtam el elégedetten, kezeimet a derekára csúsztattam.
- Szóval... - kezdte el csókolgatni a nyakam. - mára... mik... a... terveid? 
Elgondolkodtam, miközben elkezdtem a derekát simogatni. 
- Ma... Azt hiszem semmi, de... - mondtam, de aztán összeszorítottam a fogam. Éreztem, ahogy a foga végigsúrolja a bőrömet, engem meg elöntött a forróság. A kezem megállt, és szorosabban hunytam le a szemeimet. 
- Megkukultál? - kuncogott fel, és még továbbra sem hagyta abba lassú kényeztetésem. Élesen beszívtam a levegőt.
- Fejezd be! - nyögtem ki. 
- Talán nem tetszik? - vigyorodott el ördögien, és gyengéden beleharapott a nyakamba. 
- Nem erről van szó... - Lázasan gondolkodtam, mivel bújhatnék ki ez alól. - Még el kell intéznem egy-két dolgot. 
Felsóhajtott, és bánatosan rákezdett, de még mindig nem távolodott el a nyakamtól. 
- Hát akkor azoknak a dolgoknak még várniuk kell egy kicsit... 
Felnyögtem - de király.