* 3. évad; 7. rész - Hosszú idő óta *

- Jacob? - ziháltam meglátva a magas alakot, de a nap a szemembe sütött. Próbáltam kipislogni a szememből a vizet, közben pedig kisöpörtem arcomból a hajamat, ami rám tapadt, és akadályozta a 'megmentőm' felismerését.
- Nem. - kuncogott az alak. - De majdnem. Jacob bátyja vagyok. Matthew... De csak Matt. - mosolygott rám, és ekkor kitisztult a kép. Eléggé hasonlított Jacobra - inkább Jacob rá, és inkább ezt tartottam valószínűbbnek.
- Miért...? Hogy találtál meg? - mutogattam közben a vízre, majd megigazítottam a ruhámat, ami kicsit elcsúszott - végül is tök mindegy volt, mert így is fehér volt, rajtam meg nem volt melltartó... Jól nézhettem ki. Fogalmam sincs igazából miért jöttem be a vízbe.
- Először is... A lányok mondták, hogy bementél, de már nem látnak, és aggódnak... Szóval idejöttem, és megkerestelek. - mondta a csöppet sem hihető sztorit. Szerintem lerítt az arcomról, hogy nem hiszek neki. - Mondták, hogy aggódnak miattad, mert eléggé feldúlt voltál, amikor bementél a vízbe. Nem tudhattuk miért mész be... Én meg amúgy is vízimentőnek tanulok.
Nagy szemekkel néztem rá. Feldúlt voltam amikor bejöttem? Mi van?
- Szerintem te rossz információt kaptál. Nem voltam feldúlt se, és csak azért jöttem be, hogy egy kicsit pancsoljak.
- Nekem nem ezt mondták! - vigyorodott el, de gyorsan lesütötte a szemét.
- ...Te most szabályszerűen átversz? - kérdeztem felvont szemöldökkel, egy idő után.
- Na jó..- sóhajtott, és hirtelen visszavonulót fújt. - Szóval utánad küldött a barátod, hogy keresselek meg, mert aggódik érted.
- Szóval ez a Jacobos is átverés volt? - nevettem. Csodálkoztam, hogy ilyen könnyen le lehetett buktatni...
- Nem. - nevetett fel. - Tényleg a bátyja vagyok! - bizonygatta, majd beletúrt nedves hajába. - Megtennél nekem valamit? Visszamennél Justinhoz, mert halálra aggódja magát, mert nem tudja mi van veled.
Nagyot sóhajtottam.
- És ezért küldött téged, hogy megkeress? - kérdeztem. Elkezdett bólogatni, majd a part felé intett.
- Még pont láttam, hogy bejössz a vízbe. Akkor jöttem, hogy megkeresselek. Szóval azt hiszem elég könnyű dolgom volt. Nem sokan szaladgálnak itt fehér, hosszú ruhában... De mondjuk egyáltalán ruhában...
Újra felsóhajtottam, és nekiálltam kicsavarni a hajamból a vizet - megszokott mozdulat volt, ezt is már csak úgy megszokásból... Evvel párhuzamosan elkezdtem a part felé indulni, mögöttem pedig jött Matt, aki egy pillanatra sem vesztett szem elől, mintha félne, hogy elszökök.
Mikor kiértem, egy picit megbámultak, de én nem foglalkoztam a kíváncsi tekintetekkel. Kissé bosszúsan vágtam földhöz vizes papucsaimat, majd beleléptem mindkettőbe. Továbbra is bosszúsan cuppogtam végig az egész parton és hazafelé tartottam.
Nem értem miért kell kísérni. Haza tudok menni egyedül is! Nagyon zavart, hogy hallottam, ahogyan Matt követ, halkan fütyörészik, és nem esik le neki, hogy egyedül akarok hazamenni. Ugyanis már egy csomószor próbáltam lerázni - futottam egy kis darabon, lemaradtam, de mindig rám tapadt, és hozzám igazodott.
Megálltam, egy utcával a házunktól.
- Hazamehetnék egyedül? - kérdeztem szinte már kiakadva. De azért próbáltam visszafogni az érzéseimet. Ki tudja kinek mondaná el, hogy én egy idegbeteg állat vagyok, ha felbasszák az agyam.
- Most már igen. - mondta, és még volt képe huncutul rám mosolyogni. Rám kacsintott, majd lefordult a másik irányba. Dühösen masíroztam tovább a házig, ahol átmenetileg megszállunk. Már csak 2 nap...
Már elgyengülve léptem a házba, az ujjaim remegtek. Már csak 2 nap, és mehetek vissza a pörgős, igazi életembe. Justinnal együtt. És Pattie... Huh...
Ez a kikapcsolódás e részről tökéletes. Pattie-vel nem vagyunk jóban. Ő haragszik rám, mert elvettem tőle a fiát - hát igen, most már nem tud parancsolgatni neki, mert főképp rám hallgat; nem tudja irányítani a már majdnem felnőtt fiát -, én meg azért haragszok rá, mert aljas kis húzásokkal akarta elérni, hogy szakítsunk. Persze erre Justin is rájött, és összevesztek. De azóta már kibékültek...
De Jeremy-vel nagyon jóban vagyok, Erin olyan mint az anyám - ami jól jött még a nehezebb időkben, de örülök, hogy még most is így állnak a dolgok. Most már teljes értékű Bieber-családtagnak számítok.
Erinnel bármit meg tudunk beszélni, Jeremy is bármikor meghallgat, ha van valami gondom-bajom.
Jazmynnel mindig leülünk beszélgetni, suli után - már 9 éves, és máris a fiúkkal foglalkozik. Istenem, az én időmben jó ha voltam 13 éves, amikor komolyabban érdekelni kezdtek a srácok. Jaxon 7 éves, Jazzy szerint nagyon idegesítő. Szerintem kis aranyos, de van amikor tényleg elég idegesítő.
Amikor becsuktam az ajtót, megláttam egy cetlit az ajtón. Levettem, hogy közelebbről megnézhessem.
Az ő írása volt...

Sajnálom...

Kicsit felvontam a szemöldököm, majd a konyha felé fordultam. Újabb cetlit szúrtam ki, ami a falon volt. Lerúgtam a vizes papucsokat, és mezítláb mentem a cetli felé. Azt is levettem, hogy elolvashassam.

... Hunyd be a szemed, és lépj előre két lépést!

Felsóhajtottam, majd lehunytam a szemeimet, és előre léptem kettőt. Pár másodperc múlva megérintették a kezemet, mire kirázott a hideg. Egy kendőt kötöttek a szememre, mire felkuncogtam, és felnyúltam, hogy megigazítsam.
Mikor megkötötte a kendőt, mögém jött, hozzám simult, arcát a nyakamba rejtette. Lassan megcsókolta, mire hátrahajtottam a fejem a vállára. Kezét hasamra csúsztatta, összefonta ujjait, majd lassan tolt előre. Közben még mindig nyakamat kényeztette.
Elég sokat sétáltunk, szóval gondolom a hálóba mentünk. Végül leültetett valahova, valamire puhára, szóval valószínűleg a kanapéra... Vártam, mi lesz.
- Nyisd ki a szád! - mondta kuncogva, mire kinyitottam. Hamarosan éreztem valamit a számban. Eper? Neem... Ez valami más. Óvatosan beleharaptam. Nem, ez tényleg eper.
Felnevettem. A tipikus trükk. Tudja, hogy ezért odavagyok. Imádom, ha ilyeneket csinál. Az eper mellesleg a 2. kedvenc gyümölcsöm. Az 1. természetesen a banán (:$ :D). Az a Number One.
Lassan kitapogattam a karját, kezemet felsimítottam nyakára, majd lassan átkaroltam, és magamhoz húztam. Vakon simogattam ajkaimmal arcát, evvel párhuzamosan ajkait kerestem. Mikor megtaláltam, elkezdtem csókolni, és húztam közelebb magamhoz.
Átölelt egyik kezével, hallottam, hogy letesz valamit az asztalra - valószínűleg egy üvegtálkát -, majd a másikkal is átölelt. Rendesen felrakott a kanapéra, majd óvatosan rám nehezedett. Hevesen húztam jobban magamra, mire halkan felnyögött, és elkezdett helyezkedni.
Hátranyúltam, hogy leszedjem a fejemről a kendőt, de megragadta a kezemet, és a derekára húzta. Elmosolyodtam, és kezeimet lecsúsztattam a fenekére. Lágyan ráharapott az alsó ajkamra, majd egyik kezével megtámaszkodott, másikkal a hajamba túrt.
Lassan felhúzott, majd az ölébe ültetett.
- Nem ezért hozattalak ide! - suttogta fülembe. Nem sértődtem meg a szóhasználaton, inkább tovább figyeltem. - Kiengesztelni szerettelek volna. Sajnálom! Hülye voltam. Csak kicsit kiakadtam. - motyogta halkan, kezét a hasamra simította, mire megremegtem.
- Én is sajnálom. Én meg megsértődtem... - mondtam halkan, és úgy fordítottam az arcomat, hogy közelebb legyen az arcom az övééhez. Kaptam egy puszit a szám sarkába.
- Rendben, van egy ötletem: akkor bocsássunk meg egymásnak! - vetette fel mosolyogva.
- Rendben, én megbocsátok. És te nekem?
- Ez csak természetes. - kuncogta, majd fejét a vállamra hajtotta. - Szeretlek! - suttogta halkan, mosolyogva, mire nekem is fülig szaladt a szám.
- Én imádlak! És ne is vitatkozz velem, én jobban szeretlek! - kuncogtam, és most már lehúztam a szememről a kendőt. Ránéztem. A haja kicsit kócosan meredezett szét, az arca olyan édes, hogy bármelyik lány el tudna olvadni csupán a látványtól. Én már megszoktam. De ez nem azt jelenti, hogy nem imádom. Mert imádom!
Megsimogattam az arcát, majd hátradőltem, ő pedig oldalra dőlt - engem magával húzva -, a fejét a karfára fektette. Mellé bújtam, ő meg bekapcsolta a zenelejátszót. Justin Timberlake - Cry Me A River című száma csendült fel, mire lehunytam a szemeimet, és halkan énekeltem Justin T.-vel. Imádom ezt a számot...
Justin a fülembe suttogta a szöveget, nem volt nehéz énekelnem így - bár az egész számot kívülről tudtam.
Hisz annyit hallgattam!... De aztán elfeledtem. Ahogy minden mást a múltammal kapcsolatban.
A szüleim nevére is már alig emlékszek, a testvéreim nevére - az édes testvéreimére és a mostohákra -, a rokonaim nevére... A testvéreim, unokatestvéreim neve még néha felrémlik - Christopher, Miranda, Ramona, Olive, Scarlet, Max, Riley.
Annyira szerettem őket! Főleg Ramona-t. Az én 16 éves, szőke féltestvéremet. De Max-al is mindig elvoltunk, de végül is vele nem mindig találkoztam - ő az unokatestvérem volt, vele elég keveset találkoztunk. Az ő testvére Riley és Olive. Max 20, Olive 17, Riley pedig még csak 13. Chris most 26 éves, amikor utoljára láttam, 23 volt. Miranda az én édes kistestvérem, 19 éves már. 16 volt, amikor utoljára láttam őt... Scarlet egyke volt, anyám húgának a lánya. Ő most 17. Milyen jól eltudtunk beszélgetni, pedig mennyivel fiatalabb nálam... 14 volt, én 19, és mégis mindent meg tudtunk beszélni. Ő tudtam meg először, hogy Justinnal találkoztam, és ő szurkolt, hogy boldog legyek.
Végül is mindenki sokkal fiatalabb volt amikor utoljára láttam őket, mint most...
Ramona 13 éves volt, mikor elmentem, az a szőkeség még mostanában is hiányzik. Apum lánya, és az ő feleségéé, Sarah-é. Sarah hosszú szőke haját mindig is irigyeltem. Olyan gyönyörű! De ő viszont anyukám barna haját imádta...
Miranda-val és Chrissel együtt nőttem fel, ők hiányoznak a legjobban. Ez természetes. Miranda a legjobb barátnőm is volt egyben, miután Amy - szüleim szakítása után - átpártolt Naomihoz, Cherrhez és Vicky-hez. Beth és Debo továbbra is a barátnőm maradt, de Beth-t kivették a suliból, mert állítólag rossz hatással voltunk rá. Debo hűségesnek tűnt, amikor tudtunk, találkoztunk. Ő maradt meg a múltamból...
Hosszú idő óta nem gondoltam vissza rájuk, s most kicsit fájt feleleveníteni a múltat. 
Lehunytam a szemem, majd némán hallgattam végig a számot. A nap egy pillanatra rám sütött - csak egy vörös fényt észleltem csukott szemhéjaim mögül -, majd egy pálmafa újra eltakarta a napot.
S én csukott szemmel feküdtem, szerelmem karjaiban, a múltban merengve, arra várva, hogy a szám véget érjen s elrohanhassak az emlékek elől, mielőtt még teljesen szívembe férkőznének...