* 3. évad; 6. rész - Kiara, Emma, Jacob meg a titokzatos idegen a vízben *

- Biztos nem! - mondtam normál hangerőn, és el is húzódtam tőle. Fájt, bántott, hogy megmerné ezt tenni egy gyerekkel. Vagyis nem gyerekkel, de valami nagyon hasonlóval. Ha bennem van, bennem is marad, míg meg nem születik.
Csak hallgattunk, tekintete lassan ide-oda cikázott a szobában, majd újra megpihent tekintete arcomon.
- Te is fiatalon szerettél volna gyereket. - csúsztak ki a halk szavak számból, de azt hiszem nem bántam meg. Tényleg ezt szerettem volna mondani, de egyébként nem mertem volna. Világos, hogy a kettő nem ugyanaz... Nem mindegy, hogy 23 évesen, vagy például 27 évesen vállal az ember gyereket.
És mintha olvasott volna gondolataimban, megismételte őket.
- Nem mindegy, hogy hány évesen vállalnánk gyereket! A fiatalt nem úgy értettem, hogy 23-24 évesen. Hanem például 26-28 évesen. Ez a pár év nagyon sokat számít! Ha úgy vesszük még nem is vagyok felnőtt! És te sem! - hadarta idegesen, mire én is ideges lettem. Felpattantam a helyemről.
- Jól van, akkor bocs, hogy élek! - mondtam ingerülten - onnan úgy látszik feleslegesen, de innen másképp fest a helyzet -, majd megbántottam kirohantam a házból.
Mire kiértem, már folytak a könnyeim. Hogy tehetné ezt a gyerekemmel?! A gyerekünkkel. Kiviharzottam az utcára, és pont egy csapat kisgyerekbe ütköztem. Lehettek 6-an, mindegyik 9 és 12 év körüli lehetett.
- Oh, bocsánat! Bocsi srácok, nem akartam nektek jönni! - mondtam gyorsan, és segítettem felállni egy elég fiatal kislánynak aki elesett, mert véletlenül egymásnak ütköztünk.
- Jennifer Staicks? - kérdezte a kislány elámulva, akit fellöktem.
- Igen? - kuncogtam.
- Ez nem igaz! - két kezét az arcára rakta, és csillogó szemekkel nézett fel rám. - Imádom a filmedet!
Elmosolyodtam.
- Csak egy kis szerep volt, de köszönöm szépen! - mosolyogtam rá kedvesen. Jól esett, hogy alig 15 perces szereplésem volt, és megismernek az utcán.
Láttam, azon morfondírozott, hogy kérjen-e egy autogrammot, de végül rám mosolygott, és a többiek után ment, akik egy labdával már tőlünk jó 25 méternyire játszottak, és mentek tovább. Visszamosolyogtam, kicsit megkésve, majd letöröltem kósza könnycseppjeimet, és siettem le a partra.
Mikor leértem, nem várt kép fogadott. Úgy gondoltam erre helyre, hogy nyugodt, kissé elhagyatott, a gyönyörű pálmafák egymást érik... Ehelyett most rengetegen voltak itt, minden volt csak nem nyugodt. Zsongott az élet, a parton és a vízben egyaránt egy csomó ember, párban vagy csapatban, de semmiképp se egyedül. Volt egy pár kisebb fabódé, az egyik szebb volt mint a másik. A szél nem fújt valami erősen, de a víz elég erősen hullámzott, amit a szörfösök ki is élveztek.
A víz szemkápráztatóan gyönyörű volt, a színébe azonnal beleszerettem, ahogy megláttam - még nem most, tegnap már kijöttünk Justinnal sétálni a partra, de az még késő délelőtt volt. Akkor még nem volt ekkora forgalom. De most olyan délután két óra körül lehetett, a tengerpart népszerű ebben a napszakban.
Elindultam előre, a papucsomba befolyt a meleg homok, így akár le is vehettem volna.
Mentem egyenesen egy kisebb, egyszerű fabódéhoz, ez nem volt épp népszerű, de a két lány és a fiatalabb fiú nagyon kedvesek voltak velem tegnap is - mellesleg a hely is tökéletes volt és méghozzá otthonos is. Pár pálma fa árnyékában, egy pálmafa tövében helyezkedett el a kis bódé, előtte három bárszék, a pult elég kicsi volt, a bódé is, így épphogy csak elfértek a cuccok - egy kis hűtő, az üdítősüvegek és a poharak. Volt még egy kicsi, pultba beépített mosogató, aminél elmoshatták a poharakat.
A homok kezdett egyre melegebb lenni a papucsomban, ahogy egyre beljebb mentem a partra. Végül elértem a bódéhoz, leültem egy bárszékre, és felkönyököltem a pultra. Kiara és Emma volt most csak ott, Jacob valószínűleg lelépett valahová.
- Sziasztok! - köszöntem be a két középiskolás lánynak. Erre Kiara hátrafordult, majd rám mosolygott.
- Szia!
De Emma továbbra is valamit ügyködött.
Kiara-nak hosszú, egyenes barna haja van, benne szőke melír, mellette meg pár kék csík. Magasabb lány, ő a legidősebb közülük, ő 16 éves, az ő testvére a 14 éves Jacob aki itt dolgozik vele.
Jacob magas, sötétbarna hajú srác. Nagyon szép barna szemei vannak, ezt már kiszúrtam. A bőre gyönyörű - halvány barna a naptól, de lehet, hogy alapból is ilyen. Kiara-nak világosabb egy árnyalatnyival a bőre, szóval gondolom a nap miatt barnább Jacob.
Emma 15 éves, sötétbarna, göndör hajú lány, ő a legalacsonyabb közülük.
Emma hátrafordította a fejét, és kicsit el is fordult, így láttam, hogy épp citromot facsar. Rám mosolygott, majd visszafordult a hátsó pult felé.
- Hogy-hogy egyedül? - kérdezte mosolyogva, majd befejezte a citrom levének kinyomását szerencsétlen citromból. Leöblítette a kezét, megtörölte, majd felém fordult, és egy itallapot rakott le elém.
Ajkamba haraptam, így vettem fel az itallapot és belelapoztam. Közben még gondolkoztam mit kéne felelnem a kérdésére. Hogy összevesztünk Justinnal? De azt lehet, hogy elmondaná valakinek. Hogy szeretnék egy kicsit egyedül lenni? Nem, erről megint arra következtetnek, hogy van valami köztem és Justin között. Szerettem vele tölteni az időmet, szóval szokatlan lenne, hogy nem akarok vele lenni. Na és az, hogy csak lejöttem inni valamit? De akkor megkérdezik Just...
- Szóval? - mosolygott Emma, mikor már egy ideje egy oldalt vizslattam az itallapon. Hirtelen nem tudtam mire érti, így felkaptam a fejem. - Mit kérsz? - kérdezte végül.
Felsóhajtottam, kicsit megkönnyebbültem.
- Limonádét. - mondtam halkan, és reméltem, hogy elfelejtették már az előbbi kérdést - miszerint hogy-hogy egyedül jöttem le a partra.
De nem volt szerencsém, Kiara-nak szemet szúrt, hogy nagyon szorongok, nehogy megkérdezze valamelyikük, hogy mi van most velünk.
- Baj van? - kérdezte Kiara, és hátat fordított, hogy levegye a cukrot a polcról, miközben Emma elővett egy poharat, és már öntötte bele a vizet.
- Ami azt illeti van. - mondtam, majd felsóhajtottam. - De nem komoly.
- Húú, akkor komolyabb már nem is lehet. - vigyorodott el Emma. - Mondd el, ha valami a szíved nyomja. Mi meghallgatunk, ha szeretnéd elmondani!
- Elmondanám szívesen, de túl bonyolult, és nem tudom hogy kezdjek neki. Meg azt sem tudom mennyit árulhatok el. - csúszott ki a számon, mire azonnal elkönyvelhettem, hogy ez reménytelen helyzet - el kell mondanom mindent, hacsak ki nem bírom, hogy nyavalyogjanak nekem, és én rezzenéstelen arccal azt mondjam, hogy 'nem érdekes, nem akarok róla beszélni'.
- Mondj el annyit, amennyiből megértjük, hogy gond van. Segítünk ha tudunk! - mondta Kiara, és odarakta a cukrot Emma keze mellé, mire az hálásan rámosolygott és bólintott egyet - az utóbbit valószínűleg nekem szánta.
- Hát. Szóval összevesztünk egy kicsit Justinnal. - mondtam hosszas megfontolás után, hogy valóban ezt mondjam-e. Szerettem volna azt hinni, hogy nem mondják el senkinek. Persze ez lehetetlen, mindenki örül egy kis pletykának, az újságok mostanában sokat perkálnak sztárpletykákért - és ha igaz, ha van bizonyítéka az embernek, hogy tényleg igaz, akkor annál jobb... - De kérlek ne mondjátok el senkinek! - reméltem evvel nem az ellenkező hatást érem el, és bizakodtam, hogy tényleg megtartják a 'titkomat'.
Kiara Emma helyett is bólintott, míg a fiatal lány a rendelésemet készítette.
- És min vesztetek össze?... Nem muszáj elmondanod... - tette hozzá bizonytalanságomat látva.
- Köszi... Igazából nem is tudnék mit mondani. - támasztottam meg fejemet a tenyeremmel, és reménytelenül pillantottam a víz felé. Úgy éreztem muszáj bemennem még ma. Olyan jó érzés lenne...
Emma letette elém a limonádét, szinte észre sem vettem. Még mindig a tenger felé bámulva felvettem a poharat, számhoz emeltem, majd lehúztam a pohár tartalmát. Jól esett, még inkább fokozta bennem a tengerparti hangulatot, így felálltam, Kiara felé fordultam. Leraktam 5 dollárt a pultra, remélve, hogy ennyi elég lesz - ha meg nem akkor majd reklamálok milyen sokba kerül egy pohár limonádé.
Mentem a víz felé, ahol - a vízben és a víz közelében - egy halom ember pihent, játszott.
Elég sokáig tartott az út, főleg úgy, hogy a homokba folyamatosan belesüppedt a lábam, a papucs teljesen felesleges volt - tele ment homokkal. Lehajoltam, leszedtem lábamról, és tovább folytattam utamat. A lábam néha bokáig belesüllyedt a homokba, de most már általában a homok felszínén tudtam maradni.
Ahol már a víz a partot mosta, már nem süllyedtem a homokba, a homok sima volt, nedves, és itt picit hidegebb is, mint a száraz homok, amiben az előbb törtettem.
Egyre beljebb mentem, de a víz még nem érte el a lábam. Mentem még egy kicsit, de hamarosan jött a víz, a térdemig még nem ért el, de a bokám bőven benne volt a hideg vízben. Szabad kezemmel befogtam a számat - olyan hideg volt a víz, hogy sikítani volt kedvem. Hirtelen jött a hideg, hisz én eddig forró homokban járkáltam, de a víz ennek ellenére elég hideg volt.
Álltam egy ideig, míg a víz vissza nem kezdett húzódni - mentem a vízzel együtt. Egy csomó lubickoló kisgyerek mellett mentem el, mikor elhagytam a térdig érő vizet, és hamarosan már a derekamig ért.
Mindig villámcsapásként ért, mikor a hideg víz hozzáért még száraz testrészeimhez, amik még a meleghez szoktak. A kezemben a papucsaim, a másikat néha a vízbe lógattam, máskor a víz felszínén játszottam ujjaimmal.
A ruhám könnyen hullámzott a vízben, már szinte teljesen elázott. Bementem, míg a mellemig nem ért a víz, majd lemerültem a víz alá. A szememet próbáltam kicsit kinyitni, de nem nagyon láttam utána se. Pislogtam egy párat, bár a szemem kicsit fájt a víztől. Egy idő után kitisztult a kép, de a levegőm elfogyott, így felmentem.
Egy nagy levegő után újra lebuktam, és most már úgy ahogy láttam. A hajam a fejem körül hullámzott. Kiskoromban is imádtam figyelni, ahogy a hajam szétterül a vízben. Megérintettem, de csak egy pillanatra tudtam. Valaki megragadta a kezem, és felhúzott a felszínre.