* 3. évad; 1. rész - Mikor lesz már vége a kavarodásnak? *

A karjaimat erősen fontam a nyaka köré, míg ő még mindig ajkaimat kényeztette. Néha lelassult, míg megkereste a pulcsim alját - ahányszor abbahagyta, annyiszor húzta feljebb egy picit. A szívem hangosan lüktetett a mellkasomban, miközben az én béna kezeim is elkezdték a pulcsija alját keresni. Nem volt könnyű munka - ahányszor jobban belelendült, a tervem elveszett valahol, már nem tudtam figyelni rá.
Az ujjaim folyamatosan hajába vágytak vissza. Mikor végre megtaláltam a pulcsiját, elkezdtem húzni, és most nem hagytam eltántorítani magamat. De ekkor megszakadt a műveletem - lehúzta rólam a pulcsimat, mire újra elvesztettem a pulcsiját.
Halkan felnyögtem, és újra a ruhadarabbal kívántam foglalkozni - de ekkor a kezeimet megragadta, és a fejem fölé húzta mindkettőt. Újra felnyögtem - ismertem, tudtam mi következik.
Kínzó lassúsággal hajolt a nyakamhoz, láthatólag élvezte, hogy én mozgásképtelenül fekszek és teljesen ki vagyok szolgáltatva neki.
Gondolnom kellett volna Michellékre, de a köd elborította az agyamat, csak őt akartam. Michelle és apa teljesen kiment a fejemben, a gondolataim a most következő dolgokra terelődött. Elvörösödtem volna, ha ezekre csak úgy minden ok nélkül gondolok, de így még az elpirulásra sem volt erőm. Csak rá gondoltam...
- Hiányoztál már! - mormolta a nyakamba, közben erősebben markolt a csuklómra. Felszisszentem, de nem tudtam figyelni a fájdalomra.
- Ne merj eljátszadozni velem! - nyöszörögtem, és próbáltam kiszabadulni bilincséből - fészkelődtem, mocorogtam. Evvel csak annyit értem el - mint szokásosan -, hogy erősebben fogta a kezeimet. Magamban hosszan átkozódtam, mert fájt a vágás amit szorított. És véletlenül pár szó ki is csúszott a számon...
- A franc...baaa... - nyögtem fel. Justin óvatosan felemelte a fejemet, hogy jobban nyakamhoz férjen. - Azt a... rohadt életbe... - nagyot nyeltem, egyre elviselhetetlenebbé vált, amit művelt velem. Egyre nehezebben bírtam ki, hogy ne támadjam le...
Felkuncogott. Valószínűleg nem értette, miért mondom ezeket. Vagy félreértelmezte. Igazából már én sem tudtam miért nyögdécselek és szitkozódok. Már igazából én is kezdtem félreérteni. És most el is vörösödtem. Most tudtam annyira figyelni, hogy kellően elpiruljak.
De ő ezt nem vette észre. Csak folytatta a nyakam csókolgatását. Lassan haladt fel arcomon, mire megremegett a gyomrom. Most hirtelen elkezdtem félni a csókjától. Tudom, éreztem már pár perce. Elég logikátlan...
De akkor is féltem.
Ajkai egyre közelebb kerültek ajkaimhoz. Elkezdte ajkaim sarkát puszilgatni, majd egyre beljebb jött. Furcsa volt, ahogy megcsókolt. Régebben nem ilyen volt a csókja. Fejlődött... De remélem nem gyakorolt...
Tudom, hogy nem voltunk együtt, de akkor is féltem, hogy mi lett volna, ha megcsókol egy másik lányt.
Reszketve túrtam a hajába, és húztam közelebb az arcát az enyémhez.
Ajkai hevesebben tépték ajkaimat, míg csak zihálva el nem húzódott egy pillanatra. Most alkalmam nyílt megszabadítani a pulcsijától. Kihasználtam, hogy míg kapkodta a levegőt, és próbálta lenyugtatni hevesen dobogó szívét, én lehámoztam róla a pulcsit. Vagyis a pulcsit akartam. De véletlen a pólóját is lehúztam, így félmeztelenül feküdt rajtam. Olyan vörös lettem két másodperc alatt, hogy már új színt lehetne elnevezni az arcom színéről.
- Mostanában jársz gyúrni? - kérdeztem elmosolyodva, és végignéztem rajta. Nem sokat láttam belőle, de határozottan - amennyit láttam belőle - megizmosodott.
Erre kicsit mintha elvörösödött volna.
- Néha. - harapott ajkába.
- Egész jó. - kuncogtam zihálva. Ekkor újra megéreztem ajkait az enyéimen, és hevesen túrt a hajamban. Még nyitott szemekkel, meglepődve csókoltam vissza, de gyorsan behunytam szemeimet.
Erősen öleltem át meztelen hátát, és öleltem át lábaimmal derekát. Fogalmam sincs, mikor tűnt el derekáról...
Hangosan zihált, de a világért se hagyta volna abba a csókot. Mindenben változott, kivéve ebben...

Ébrenlét és álom között sodródtam. Félig már felébredtem, de azért az álmom még mindig tartott. Két napja ugyanezt álmodom - hogy miért, fogalmam sincs. Jó álom, de azért örülök, hogy nem így alakult a sorsunk...
Nagyot sóhajtottam, majd odahúzódtam a mellettem szuszogó személyhez. Az orromat a bőréhez érintettem, és beszívtam isteni illatát. Nem ébredt fel erre, még mindig egyenletesen szuszogott.
Pár perc múlva halkan felnyögött, majd átölelte a hátamat. Biztos voltam benne, hogy lebuktam.
- Jó reggelt, Jenn! - kuncogott, és egy puszit nyomott a homlokomra jóreggeltpuszi gyanánt.
- Te használhatod az igazi nevemet is! - fúrtam mellkasába az arcomat. A derekamon megéreztem hűvös ujjait.: feljebb húzta a takarót.
- Megan... - harapott ajkába.
- Én a Lucy-ra gondoltam. - nevettem fel, és elkezdtem a hasát cirógatni.
- Nekem a Megan jobban tetszik mint a Jennifer.
- Jennifer Megan Rachel Staicks... - suttogtam elgondolkodva.
- A-a. Jennifer Megan Rachel... Bieber. - mosolyodott el szélesen. Szívdöglesztő mosolya azonnal hatalmába kerültem - bár már három éve tart rabságban ez a szempár és mosoly. Még mindig nem tudtam megszabadulni...
- Még nem. - pirultam el, és megfogtam a kezét. Összefonta ujjainkat, és egy puszit nyomott a bal kezem gyűrűsujjára, amin még mindig - fél éve egyszer sem került le - ott virított az a gyönyörű eljegyzési gyűrű, amivel Justin magához láncolt.
- Miért halogatod? - kérdezte, és mellkasára fektette összekulcsolt kezünket.
- Nem halogatom. - tiltakoztam. - Minek halogatnám? Ez minden álmom.
- Akkor miért nem akarsz hozzám jönni fél éven belül? - kérdezte kihívóan, mire összerándult a gyomrom.
- Mert nem akarok 22 évesen válni... - motyogtam.
- Nem is kéne... Egyébként meg az úgy jobb, ha 23 évesen válsz? Vagy később?
- Nem így értettem. - nevettem fel kínomban. - Előtte el szeretném dönteni mit akarok.
- Hát nem engem akarsz? - vonta fel a szemöldökét. A szemébe néztem. Próbálta nem kimutatni rémületét, elég kevés sikerrel. De legalább a hangján nem érződött.
- De-de... Csak ez elég bonyolult. - sóhajtottam, majd elnevettem magam. - Nem akarok túl korán férjhez menni. Anyám folyamatosan azt sulykolta belém, hogy éljek, mielőtt elkötelezném magam.
- Élhetsz úgy is, hogyha elkötelezed magad! Én nem foglak láncra verve a házban tartani és őrizni, mint egy sárkány. - kuncogott.
És itt megszakadt a komoly beszélgetés. Elnevettük magunkat.
- Gondoltam, hogy nem. - nevettem fel.
- Mennem kell. - húzta el a száját, és evvel párhuzamosan kimászott a karjaimból.
- Megint? - sóhajtottam.
- Megint. - sóhajtott, és felkapott egy alsónadrágot. - Tudod, hogy csak 3 napot vagyunk itt... Le kell szerveznem Mia-val és Thomassal a találkozót! Ez a te érdeked... - mondta, és végigsimított az arcomon.
- Tudooom... - motyogtam. - De nekem nem ér semmit ez az egész, ha nem vagy velem!
Felkuncogott.
- Majd még lehetünk együtt, de most le kell szerveznem a találkozót. Ha szerencsénk lesz, még a jövőhónapban találkozhatsz velük! És ha megfelelsz megtanítanak mindenre.
- Addig is rajtad gyakorlok majd! - kacsintottam rá, remélve, hogy látok egy szikrányi rémületet az arcán. De nem.
- Nyugodtan öltöztethetsz majd, megbízok az érzéseidben! - kuncogott, és felkapott pár ruhadarabot. Végül is igaz... Rajta minden jól áll mindennel, szóval gyerekjáték lesz. - Na lépek kis stylistom. - kuncogott, majd egy puszit nyomott a számra. - Ebédre itthon vagyok!
Mire kimondta, addigra már el is tűnt.
Nagyot sóhajtva ültem fel, és nézelődtem a ruháim után. A tegnapi ruháim szétszórva a hálószobában - és lehet hogy még az egész lakásban is -, így azokat kezdtem összeszedegetni. Felszedtem Justin ruháit is, és bevittem őket a fürdőbe. Beraktam a ruhákat a szennyes kosárba, és előkerítettem egy-két ruhadarabot. Felvettem egy fehér francia bugyit, és egy fehér, könnyű nyári ruhát. Előkerestem egy fehér sarut, és már mentem is ki a szabadba. De előtte felkaptam a pénztárcámat, és egy táskát.
Lementem a sarki kis boltba - ilyen csak egy-kettő volt a városban, a legtöbb bolt nagy bevásárlóközponthoz hasonlít.
Bevásároltam, utána visszaindultam az ideiglenes lakásunkhoz. Útközben egy pár ember megállított, aláírást kértek. Megszoktam már, amatőr stylist voltam, néhanapján én öltöztettem fel Justint és pár hírességet. Mellesleg Jus barátnője - pardon, menyasszonya, de nem szeretem reklámozni - voltam, így sokan csak ezért kértek aláírást.
Az, hogy megszoktam, nem azt jelenti, hogy szeretem, sőt! Nem szeretem, amikor megállítanak a fanatikus Belieberek és sírva, sikítozva aláírásért könyörögnek: egyet tőlem, egyet Justintól. Így most is kelletlenül adtam párat, majd elrohantam.
Otthon lepakoltam, és nekiálltam ebédet készíteni. Szokásos reggel... Amikor New Yorkban, Los Angelesben, Atlantában vagy a világ egyik eldugott kis városában kuporgunk - minden reggel így kezdődik. Justin lelép intézkedni és ebédre hazaér. Innen már változó, nem követünk pontos napirendet a délutánokkal kapcsolatban.
Most is meglepődtem, mikor egy órával ebéd előtt visszaesett a lakásba, és kifulladva rogyott a kanapéra.