* 3. évad; 17. rész - Nem teheti ezt velem *

Este borzalmasan aludtam. Éreztem, hogy Justin nincs mellettem, de nem tudtam felkelni. Az álmom fogvatartott.. Rosszat álmodtam.. De reggel már nem emlékeztem rá.
- Jó reggelt, Jenn! - suttogta Justin, végigsimított arcomon, mire felnéztem. Kiment az álom a szememből - pedig hulla fáradt voltam, pedig végigaludtam az éjszakát -, ugyanis teljesen fel volt öltözve. Titokban gyorsan az órára sandítottam az éjjeliszekrényen. 6:31.. Korán van még.. Sosem szokott ilyen korán kelteni.. Kelni.. És már fel is volt öltözve.
A gyomrom összerándult, mintha már készülne az ütés kivédésére.
- Justin? - suttogtam, és megérintettem az arcát.
- Igen? - térdelt fel az ágyra, és lehajolt hozzám. A két kezem közé fogtam az arcát.
- Mi történik? - kérdeztem suttogva.
- Mi történne? - kérdezte kissé túlságosan is könnyedén.
Lesütöttem a szemem.
- Nagyon jól tudod mire gondolok! - mondtam halkan. Rossz érzésem volt már tegnap is. Ismerem. Rejteget valamit...
Gondoltam először nem a féltékenykedéssel, hanem más oldalról közelítettem.
- Talán valami hirtelen jött munka? Fotózás? Interjú? - kérdeztem, közben a szemét figyeltem. Lesütötte a szemét, így nem tudtam olvasni belőle. - Mindkettő? - suttogtam.
Nem válaszolt, csak hirtelen közelebb hajolt, és lekapott. Szóhoz nem jutottam, így próbáltam a testbeszédéből tájékozódni.
Beletúrt kócos hajamba - minden reggel kócos, folyamatosan forgolódok esténként -, elég erősen. Nem szokása.
Megijedtem. A frászt hozza rám a viselkedése.
Hosszú, fájdalmas csók volt részéről, de én ebből nem tudtam felfogni semmit. Semmilyen magyarázat nem volt erre a viselkedésre.. Talán.. Fél hogy mégis lesz gyerek? Nem.. Ez kilőve. Mondta hogy szeretne.. Vagy azt csak álmodtam?..
Gyengéden ajkamba harapott, mielőtt ajkaink elváltak. Amint befejezte a csókot, sietősen felállt lehajított mellém egy borítékot, és az ajtó felé sietett.
- Szeretlek! - suttogta bánatosan, mikor megállt az ajtóban. - Sajnálom! - majd eltűnt...
A sokktól nem tudtam mozdulni. Hová megy?! Mit sajnál?!
Jesszusisten!.. Egy pillanat kellett, egy pillanatom volt felfogni mi történik. Egy kocsi hangját hallottam kintről. Elég volt ennyi.
Felpattantam, egy szál hálóingben rohantam Justin után. A tegnap esti TV-zéshez ezt vettem fel - áldom az Istent, hogy tegnap ez eszembe jutott.
Rohantam utána, könnyeim elhomályosították a látásomat, így szinte vakon botladoztam le a lépcsőn.
- Justin! - kiabáltam utána, de senki sem felelt.
Hirtelen mintha a világ forgott volna velem. Szaladtam tovább, nem törődtem semmivel.
Az ajtóban megtorpantam. Justin egy fekete kocsiba szállt be, mikor nyitotta az ajtót, láttam Kenny-t belül.
Ne! Ezt nem teheti... Nem teheti ezt velem..
- Justin! - suttogtam, könnyeim végigfutottak arcomon.
Pont felém nézett, ledermedt, az ajtót sem csukta be. Kenny odanyúlt, és becsukta. Justin még mindig dermedten engem bámult. De egyre jobban csillogott a szeme. Végül mikor elindult az ajtó, még mutatott egy szívecskét.
Nem bírtam ki. Lekuporodtam az ajtó elé, a lábaim közé hajtottam a fejem, és elkezdtem zokogni.
Anyu ráncigált be a házba úgy kb 15 perc múlva.. Ha nem csal az időérzékem.
- Mi a baj, kicsim? - ölelt át a kanapén. Már 10 perce bőgtem, és nem bírtam abbahagyni.
- Justin... - ziháltam, könnyeim mögül - elment...
Anyu erre csak átölelt, és hagyta, hogy kibőgjem magam. Ez fél óra volt. Tudom.. Figyeltem közben az időt. Nem tudtam mikor hagyom abba, de egyszer csak sikerült.
Ez volt az első.. Hogy így elment.
És eszembe jutott a boríték. Talán abban van a válasz arra, hogy miért ment el.
Felálltam, és felmentem. Anyám nem próbált megállítani..
Fent leültem az ágyra, felvettem a borítékot, és körbeforgattam. Kerestem rajta valamit. Talán valami feliratot kerestem titkon.. Valami olyasmit hogy 'Szerelmem'.. Vagy legalább hogy 'Jenn'..
De semmi ilyesmit nem találtam. Helyette a felső bal sarokban két szín volt. Csak egyszerű színes ceruzákkal volt odasatírozva. Kék és lila.
Elmosolyodtam, de szemeimet újra elöntötte a könny. Emlékszem. Evvel a két színnel jellemzett..
- Na most te jellemezz színnel! - ültem le törökülésben elé, közben izgatottan fészkelődtem: kíváncsi voltam melyik szín jut eszébe rólam.
- 2-t mondhatok..? - kérdezte rövid gondoldási idő után. 
- Felőlem. - mondtam kissé meglepődve. 2 szín?
- Legyen a kék és a lila. - harapott ajkába. Nem kellett kérdeznem miért.. - A lila a kedvenc színem. A kék pedig.. Olyan gyönyörű kék szemekkel vagy megáldva, ha rád gondolok azonnal a szemeidet látom. 
Meglepődtem, de végül elnevettem magam. 
- Aranyos. - másztam az ölébe, és egy gyengéd csókot adtam ajkaira. 
Lassan felbontottam a borítékot, és kivettem egy összehajtogatott levelet.

Elmegyek.. Sajnálom, hogy így kell elmennem.. Nem így terveztem ezt az egészet. Muszáj volt elmennem, tudtam, hogy mennem kell. De te még ha szerettem volna, akkor sem jöhettél volna. Muszáj itthon maradnod. 

Csak hogy tudd, anyukádat és Ramona-t én hívtam, hogy vigyázzanak rád, míg én távol leszek. Hiába mondják azt, hogy maguktól jöttek..

Szeretlek, és tudtam, hogy nem bírnád ki.. Ezt a fél évet. Főleg ha terhes vagy.

Leesett az állam. Fél év?! 6 hónap?! Ez.. Ez nem igazság! Ez nem lehet igaz...
Végül sikerült annyira lenyugodnom, hogy folytathassam az olvasást.

Tudom, hogy nehéz lesz.. Nekem már most is nehéz, pedig egy szobában vagyunk.. Sokat forgolódsz.. Talán rosszat álmodtál? :) 

Szinte biztos, hogy nem tudok majd aludni az egész turné alatt.. Szóval ne lepődj majd meg, ha hullafáradtan látsz.

Nem szeretném tudni, hogy terhes vagy-e. Legyen meglepetés. :) 

És remélem nem sírsz. Mert ha hazamegyek, és megtudom, hogy sokat sírsz, nagyon ki fogsz kapni! És nem viccelek.. Megkérdezheted Emmát is.. 

Na szóval, kérlek ne hívj, mert akkor még elviselhetetlenebb lenne ez az egész cirkusz. 6 hónap. Az első turném amire nem jöttél velem mióta ismerlek.. Hát ennek is meg kellett történnie. 

Hiányozni fogsz nagyon, de emlékezz arra, hogy hamarosan hazajövök. Kibírjuk..

Szeretlek <3
Kifújtam a bent tartott levegőt, a levelet leraktam az ágyra, és az asztalomhoz sétáltam. Megtaláltam azt a 'halom papírt'. Felvettem őket, lefeküdtem az ágyra, kényelmesen elhelyezkedtem, és olvasni kezdtem az elejétől.
Utolsó gondolatom ez volt, mielőtt belekezdtem az olvasásba: Ezzel nem fogok egyhamar végezni.