* 3. évad; 13. rész - Szóval mégis..? *

Anyám ott ült a fehér kanapén, vele szemben Justin. Épp felém néztek, mert elég hangosan toppantam be. Elkerekedett szemekkel figyeltek engem, és én ezt viszonoztam is. Csak bámultuk egymást hosszú percekig.. Anyámat néztem egyfolytában... Mennyire megváltozott.. 3 év alatt..
Anyám is ugyanígy nézett.
- Lucy?! - kérdezte anyám halkan.
Nagyot nyeltem.
- Jennifer.. Esetleg Megan. - válaszoltam fagyosan.
-.. Ne csináld ezt! - kérlelt suttogva.
- Justin? - néztem végül Jusra.
- Majd mesélek.. - válaszolt fojtott hangon.
-.. A többiek is itt vannak? - fordultam Emmához.
Megrázta a fejét, majd felsóhajtott.
- Nincsenek itt... a házban.. De ők is elkísértek.. Pattie-nél vannak. - mondta halkan, alig értettem.
- Hogy mi? - kérdeztem megdöbbenve. A családom ott volt.. mikor odamentem Pattie-hez a fényképezővel?! Nee.. Ez nem lehet igaz!.. Még szerencse, hogy nem láttam őket.. Odalenne a szent elhatározásom, hogy soha többet nem bőgök a rokonaim miatt..
- Nem tudod miért jöttünk? - állt fel a helyéről.
- Nem.. és azt hiszem nem is akarom! - fordítottam hátat, és elindultam a lépcső felé.
- Lucy, állj meg!.. Tudom, hogy terhes vagy! - kiáltott utánam, mire kezem megfagyott a lépcső korlátján, lábam az első lépcsőfokon állt meg.
- Nem vagyok az. - motyogtam lehajtott fejjel. Anyám közben beért, kihasználta, hogy ledermedtem a lépcső alján. Én csak álltam, s könnyek homályosították el a látásomat, miközben egyetlen pontra fókuszáltam. Lassan megráztam a fejem, tekintetem elszakítottam arról a pontocskáról.
- Lucy.. - tette a kezét a vállamra, mire nekem kitágult a szemem - fogalmam sincs milyen érzelemtől -, és gyorsan elhúzódtam.
- Ne érj hozzám.. - suttogtam még mindig kitágult szemekkel, de már megint azt a pontot bámultam. 
Közben Jus is megérkezett, először óvatosan néztem rá, nagyot nyeltem, majd meglódultam felé. Ő nem tudott felkészülni semmire, így én sem adtam neki sokat. A nyakába borultam, erősen átöleltem, és halkan suttogni kezdtem nyakába, hogy anyám ne hallja.
- Hogy tehetted ezt velem, mikor tudtad.. Utállak! - sziszegtem, majd elengedtem, és kiviharzottam avval a lendülettel a házból. Az ajtó hangos csapódással csukódott be mögöttem, kocsikulcsom a zsebemben várakozott arra, hogy kivegyem onnét..
És nem sokáig maradt ott.. Az eső eláztatott, az esernyőt bent hagytam a házban. Elszaladtam a kocsiig a zuhogó esőben, majd kinyitottam, és bepattantam a vezetőülésre. Az ülés csúszott, mert ruhám átázott - 5-6 másodperc alatt. A slusszkulcs már a helyén volt, elfordítottam, mire a motor felbőgött.
Még láttam, ahogy Justin becsapja maga után az ajtót, és siet felém, de én már elindultam.
Akaratlanul hajtottam Pattie háza felé, de amint ráeszméltem - már az utcában jártam -, már terveztem is újra utamat. Végül is elhajtottam a ház előtt, picit lassítottam, és próbáltam belesni az ablakon. Nem sokat láttam, de annyit tisztán, hogy Pattie épp egy kisgyereket tart a kezében. Nem volt ismerős, de tudtam, éreztem, hogy az a kis csöpp kislány - rózsaszín ruhácskája elárulta - a rokonom.. Csak a szőke, göndör fürtök voltak ismerősek. De nem láthattam sokáig, tovább mentem.
Végül utam Joey-hoz vezetett, ott megálltam, leállítottam a motort, és odamentem az ajtóhoz..

Justin B.*
Álltam, és utána bámultam. Nem törődtem a zuhogó, jéghideg esővel és az erősen fújó széllel. Álltam, és bámultam, ahogy elhajt, ahogy a narancssárga-fekete BMW eltűnik. Lehajtott fejjel mentem végül vissza, vissza be a házba Emmához.
- Reméltem, hogy nem jön ilyen gyorsan haza.. Akkor még el tudtál volna időben menni.. És ő nem sejtett volna semmit.. - sóhajtottam, és lehuppantam a kanapéra.
- Nem gond. - mondta maga elé meredve. - Mindig is az a megbocsátó típus volt. Nem hiszem, hogy gyökerestől meg tudott volna változni 3 év leforgása alatt.
Csak bámultam a szőnyeg sarkát, és mikor megszólalt a telefonom, összerezzentem.
Kapkodva szedtem elő a telefonomat, majd felvettem. Titkon arra számítottam, hogy Jenn lesz az, de közben tudtam, hogy nem hívna fel.. Ilyen gyorsan..
- Igen? Tessék?
- Csak én vagyok az. - szólt bele anyám.
- És miért hívtál? - kérdeztem, kis híján még nem is tudta befejezni mondandóját.
- Láttam elmenni a ház előtt Jennifer kocsiját.. Amúgy meg csak azért hívtalak titeket, hogy megmondjam, hogy gyertek át.. A gyerekek már hiányolják Emmát.
- Rendben. - motyogtam. - Szia! - és kinyomtam. - Anyu volt. Azt mondta menjünk át.
Emma szótlanul felállt, és elindultunk.

Jennifer S.* 
Megnéztem az SMS-t, nemrég érkezett a telefonomra, közben felálltam a kanapéról, intettem Joeynak, hogy lelépek, ugyanis az első szó amit megláttam, az a 'Justin' volt, szóval jobbnak láttam eltűnni..
- Szia! - köszönt utánam, én meg intéztem felé egy mosolyt, és kimentem.
A kocsiban ülve olvastam el a rövid üzenetet, közben beindítottam a motort.
Gyere anyuhoz...
Elhúztam a szám, de azért megfordultam, és elindultam Pattie háza felé. Ahol minden bizonnyal Justinék várnak rám..

Mikor megérkeztem és leparkoltam, éreztem, hogy itt nem fog semmi jó nem történni. De azért kiszálltam, mielőtt eszembe juthatott volna, hogy mi fog történni, és odasétáltam az ajtóhoz. Sokáig azon filóztam, hogy kopogjak, csengessek vagy mi?..
Végül kinyílt az ajtó, és Justin nézett velem farkasszemet. Gyorsan belestem a válla felett, bent még nagyban folyt a társalgás rokonaim és Pattie között. De mikor Pattie idenézett, azonnal abbahagyta a beszélgetést, mire mindenki felém pillantott. Mindenki elcsendesült és csak bámultak engem..
Na ez szuper..
Felsóhajtottam, és inkább Justinra néztem. Ő is engem figyelt, simán kiolvastam pillantásából hogy az én reakciómra vár, de én csak néztem őt, majd átöleltem. Megfeszült, mire eszembe jutott mit mondtam neki nemrég..
Felsóhajtottam, arcomat mellkasába fúrtam, és adtam rá egy puszit.
- Hiányoztál.. - suttogtam, majd felemeltem a fejem, és úgy fordultam, hogy mindenkit lássak. Majd hozzábújtam Jushoz mint egy félős kiscica, fejemet a mellkasára fektettem, és így bámultam a többieket.
A többiek halkan felnevettek, mire nekem is fülig szaladt a szám, de azért elrejtettem az arcomat Justin pólójában.
Teljesen másra számítottam.. Nem ilyen családias hangulatra, ami most belepte a házat, hanem valami másra.. Hogy mindenki megdöbbenve bámulja a másikat, és ebből áll a látogatás.
- Ne félj már ennyire. - kuncogott Justin, fejét lehajtotta, ajkaival hajamat érintette, lehelete miatt libabőrös lettem. - Nem esznek meg!
- Jól van na, tudoom! - bújtam még jobban hozzá.. A hangom mintha kicsit hamisan lett volna nyűgös, és meg is lepődtem ezen.. De csak egy egészen picit.. Nem szoktam színlelni...
Egy hirtelen kérdés szakította meg a családias hangulatot:
- Tényleg terhes vagy?.. - szaladt ki egy 16 éves szőke lány szájából.